2024. Március 29. péntek
Tizenhat év alatt tizenöt abortuszon esett át Irene Vilar, aki önéletrajzi írásában arról ír, hogy a terhességmegszakítás szinte szokásává vált. A negyven éves asszony memoárját korábban több mint ötvenszer utasították vissza a kiadók.

A Puert Ricó-i születésű, jelenleg Denverben élő nőnek gyermekkora óta hányatott sors jutott. Édesanyja önkezével vetett véget életének, mikor csupán nyolc esztendős volt, két bátyja pedig heroinista lett. 16 évesen ment férjhez egy nála jóval idősebb férfihez, aki úgy vélte, hogy a gyermekáldás tönkreteszi a nemi életet. Irene úgy tiltakozott a hiedelem ellen, hogy nem védekezett, de mivel attól is félt, hogy elveszíti férjét, ezért sorra megszakíttatta terhességeit.

abortusz, terhességmegszakítás

„A történetem arról szól, hogy az anyaság vágya és az abortusz miként forgatta fel az életemet, hogy éltem vissza az ezt lehetővé tevő törvénnyel” – idézte a könyvet a Telegraph..

„Mikor ott feküdtem az abortuszklinikán, és a műtétre vártam, csak undort és szégyent éreztem. A kórház elhagyása után pedig fellélegeztem. Mindig győzködtem magam, hogy ennek véget kell vetni. Eljött az a pillanat, amikor már attól a gondolattól teherbe akartam esni, hogy éppen nem vártam gyereket. Egyszerűen a szokásommá vált. Ha nem voltam áldott állapotban, úgy éreztem, hogy valami rossz, sokkal rosszabb, mint amennyire már addig is elromlott. Azt hiszem, a kilencedik abortuszom és a tizedik terhességem között vált szokássá.”

2003-ban Irene másodszorra is férjhez ment, most már két gyermek édesanyja.


Forrás: Medipress/Vital
2009. 10. 19.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés