2024. Március 28. csütörtök
Az ENSZ legfrissebb jelentései alapján úgy tűnik, a világméretű AIDS-járvány lassan lecsengőben van. A HIV-fertőzések száma sosem volt még ilyen alacsony, az AIDS által okozott halálesetek aránya pedig alig 35 százalék, és egyre több HIV-fertőzött jut hozzá a szükséges életmentő gyógyszeres kezeléshez.

A nemzetközi egészségügyi hatóságok már el is kezdték találgatni, mikorra várható az AIDS-et kiváló HIV-vírus eltűnése."Ha 2020-ig sikerül további erőfeszítéseket tennünk a HIV megfékezéséret, akkor a járványt 2030-ra teljesen megfékezhetjük - nyilatkozta Michel Sidibe, az UNAIDS nevű szervezet igazgatója - Ha viszont nem harcolunk tovább, akkor a betegség élettartamát akár évtizedekkel is megnövelhetjük." Az UNAIDS felmérései szerint 2013 végén nagyjából 35 millió HIV-fertőzött élt világszerte. Az elmúlt évek adatai azonban mindenképpen reménykeltőek, az utóbbi három évben ugyanis 13 százalékkal csökkent a HIV-fertőzöttek száma, és a tavalyi 2,1 millió új fertőzött is rekordérték - a huszadik század vége óta nem volt ugyanis ilyen alacsony az új fertőzöttek száma.

A gyerekek körében 2001 óta 58 százalékkal csökkent a HIV-fertőzések száma, és a leginkább érintett afrikai országokban most először esett 200 000 alá a fertőzöttek száma. Az új fertőzések számának csökkenése leginkább a Karib-térségben érzékelhető: itt 2005 óta 40 százalékot esett a fertőzések száma. Nyugat-Európában és Észak-Amerikában azonban nőtt a fertőzöttek aránya, mintegy 8 százalékkal. Emellett a Közel-Keleten és Észak-Afrikában 7, Kelet-Európában és Közép-Ázsiában pedig 5 százalékkal nőtt a fertőzések száma 2005 óta. A halálesetek száma világszerte 35 százalékkal csökkent a 2005-ös adatokhoz képest. Jelenleg még mindig a tuberkolózis a vezető halálok a HIV-fertőzöttek körében. Szerencsére egyre többen jutnak hozzá az életmentő antiretrovirális szerekhez is. 2013-ban 2,3 millióval több páciens kapta meg az életmentő kezeléseket, ez a szám pedig 2013 végén nagyjából 13 millióra emelkedett. Ha 2030-ig sikerülne teljesen megfékezni az HIV-járványt, azzal 18 millió új fertőzést és 11,2 millió halálesetet lehetne megelőzni. Vannak azonban, akik még óvatosak a betegség teljes eltűnésével kapcsolatos nyilatkozatokkal. "Bár hatalmas lépést tettünk előre, a fertőzöttek száma még így is elképesztően magas" - nyilatkozta Shabbar Jaffar járványtani szakértő. Fontos megjegyezni azt is, hogy a világszerte élő 35 millió fertőzöttből nagyjából 19 millióan nem is tudnak tóla, hogy hordozzák a vírust.


Forrás: Medipress
2014. 07. 23.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés