2024. Március 28. csütörtök
Az elfogyasztott alkoholos italok típusa befolyásolhatja az étvágyat – derült ki egy ausztrál kutatásból. A különböző italok tápanyagtartalma is befolyásolhatja a szervezet alkoholra kifejtett reakcióját.

A vörösbor, a fehérbor, a light sör és a normál sör hipotalamusz-hipofízis tengelyre gyakorolt hatását vizsgálta Dr. Anna Kokavec, az ausztrál La Trobe Egyetem pszichológus kutatója munkatársaival. Ez az agyi terület felelős a szteroid hormonok közé tartozó kortizol és dehidroepiandroszteron (DHEAS) termeléséért. A stresszhormonokként is ismert vegyületek befolyásolják az étvágyat: az éhségérzet kiváltódásához megfelelő kortizolszint szükséges.

alkohol, étvágy

Kiderült, hogy alkoholfogyasztást követően csökkent a résztvevők kortizolszintje és akkor sem voltak éhesek, ha előtte már egy fél napja nem ettek.

A DHEAS szintje azonban függött az elfogyasztott alkohol fajtájától. Sör esetében először csökkent, majd emelkedett, így megnőtt az étvágy is. „A sör teljesen összezavarja a rendszert” – mondta el Kokavec.

Ugyanezt a hatást figyelték meg a vörösbor esetében is, azonban a fehérbor teljesen kikapcsolta a hipotalamusz-hipofízis tengelyt és nem jelentkezett az éhség.

 


Forrás: Medipress
2009. 08. 27.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés