2024. Április 20. szombat
Fontos döntések meghozatala előtt az ősrégi tanács szerint ajánlatos egyet aludni. Egy kutatás szerint ugyanez érvényes a tanulásra is: tanulási teszteket alkalmazva kutatók rájöttek, hogy azok a készségek, amelyeket a résztvevők 'elfelejtettek' a teszteket követő 12 órában, alvás után visszatértek.

A Chicago Egyetem kutatói 200 egyetemi hallgatót (főként nőket) kértek meg arra, hogy próbáljanak ki egy videójátékot. Az alanyoknak a teszteket megelőzően nem volt tapasztalatuk a videójátékok terén. A játékban a résztvevőknek mindkét kezükre szükségük volt, ezen kívül a tereptárgyakat és a pálya térképét is memorizálniuk kellett. A tudósok ún. first-person shooter (elsőszemélyű lövöldözős) játékokat alkalmaztak a vizsgálat során, amelyek célja az ellenfelek likvidálása és saját életünk megóvása.

alvás, tanulás

Az alanyok először mindenféle előképzettség nélkül játszották a játékot. Ezt követően megtanították őket, hogyan legyenek jobbak a játékban, és ismét letesztelték a képességeiket. A játékosokat három csoportra osztották: az első csoport tagjait reggel tanították be a játék használatára, és 12 órával később tesztelték a képességeiket. A második csoportot 24 óra elteltével tesztelték. A harmadik csoport este kapott tréninget, és csak reggel mérték fel a képességeiket.

Az eredmények szerint a harmadik, alvós csoport érte el a legjobb eredményeket, az éjszaka feldolgozott információ reggelre ugyanis készséggé fejlődött az agyban. A legrosszabbul a reggel betanított és este tesztelt csoport tagjai teljesítettek, a nap folyamán ugyanis elveszik a megtanult információ.

„A mostani kutatás alátámasztotta a feltételezést, mely szerint a nap folyamán megtanult, majd elfelejtett készségek az alvás során visszatérne – nyilatkozta Howard Nusbaum pszichológia professzor. – Így az alvás segíthet a tanulási folyamatok felgyorsításában, valamint a memória védelmében.”

A kutatók szerint a módszer leginkább a nyelvi készségek (írás, olvasás), valamint a szem és a kéz együttes koordinációját igénylő készségek (például tenisz) elsajátítása során alkalmazható.


Forrás: Medipress

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés