2024. Március 28. csütörtök
Nem alszunk eleget, de sokunk aludt már el a munkahelyen vagy iskolában. Leggyakoribb rémálmunk a zuhanás és többen szeretnek együtt aludni valakivel, mint egyedül, mégis szex közben is elaludt már a megkérdezett magyarok 13%-a. A Cardo Nagy alváskutatása 1000 fő alvási, pihenési szokásait vizsgálta, az eredményeket szakértők kommentálták.

A megkérdezettek 40%-a csak 6-7 órát alszik, közel 18% 6 óránál kevesebbet. 7-8 órát a válaszadók alig több mint 26 %-a jelölt meg, kb. 16% pedig ennél több időt tölt alvással.  Hány órát aludnánk, ha tehetnénk? A legtöbben 8-9 órát szánnának erre a tevékenységre. A megkérdezettek közel 15%-a állítja csak, hogy nyugodtan alszik. Közel fele néha felébred, de általában végigalussza az éjszakát, míg közel harmadának ritkán vannak nyugalmas éjszakái, és minden apró zajra felébred. Hogy ezek a számok mit jelentenek? „A rövid alvás mennyiség szignifikáns rizikó faktora a bármilyen okból bekövetkező elhalálozásnak. Ha valaki csak napi 4 órát alszik rendszeresen a kockázat 2-szerese, ha 5 órát alszik másfélszerese a kockázat a napi 7 órát alvókkal szemben, hogy bármilyen okból meghal. Ennek magyarázata lehet, hogy a rövidebb alvás időtartam, rövidebb pihenési időszakot jelez, amely a mentális egészség gyengüléséhez, szegényes élet stílushoz, a fizikai kondíció romlásához, a betegségekkel szembeni ellenálló képesség csökkenéséhez vezet. A hosszú tartamú alvás ugyancsak rizikó faktor. A 8 órás alvás 1,3-szoros, a 9 órás másfélszeres, a 10 órás kétszeres kockázatot jelent a 7 órát alvókkal szemben a bármilyen okból bekövetkező halálra” - mondja dr.habil Szakács Zoltán PhD, a Magyar Alvásdiagnosztikai és Terápiás Társaság elnöke.
A válaszadók harmada aludt már el munkahelyen vagy iskolában, sokan rendszeresen, sőt még szex közben is 13% bóbiskolt már el!  A megkérdezettek harmada csak a saját ágyában tud aludni, 41% egyedül szeret, míg 59% párban. Főképpen oldalt fekve alszunk vagy hason.

 

Édes álom?!

Az elalvással nincs gond – a megkérdezettek közel felének kb. fél órára van szüksége, mire elalszik, közel 34%-nak pár perc alatt sikerül, ám több mint 11% legalább 1-2 órát vagy még többet forgolódik előtte. Hogy mi segít ebben leginkább? Úgy tűnik, hogy a TV nézés és az olvasás a favorit, illetve további praktikák, mint például, hogy elszámolunk 100-ig, gyógyteát iszunk, meditálunk, tejet fogyasztunk.
Az álom mindig is érdekes témának bizonyult. A legtöbben (28%) nem emlékeznek az álmaikra, akik viszont igen, ott a család/barátok tematika vezet. Ha pedig álom, akkor, úgy tűnik, hogy a nagy többségénél a rémálmok nem megkerülhetőek, ám nincs abszolút „favorit”: a zuhanás „vezet”, de az üldözés, csapdába esés és menekülni képtelenség valamint a „szörnyűség történik a szeretteinkkel” is gyakori.
A válaszadók kb. 87%-a nem igazán frissen vagy kifejezetten fáradtan ébred, a megkérdezettek közel fele szerint viszont a matrac számít leginkább a pihentető alvásban. Közel 61% pár perc alatt felkel, viszont kb. 33%-nak kell 20-30 perc, mire ki tud kászálódni az ágyból.

Hol alszunk, min alszunk?

Legszívesebben közepesen kemény matracon (38%), memória matracon (31%) és bio matracon (23%) hevernénk, a rugós és rugótlan egyaránt kedvelt, ugyanúgy mint a kemény és a puha is (több válasz is bejelölhető volt). Egy bio matracon, amiben természetes anyag van, pl. kókusz, szintén szívesen pihennénk. A megkérdezettek háromnegyede tudja, hogy léteznek már matracok, amelyek gyógyászati segédeszköznek minősülnek. Matracvásárlásnál a legfontosabb szempontok: kényelem, egészséges alvás, minőség, szellőzés. Az innováció, úgy tűnik, kevéssé érdekel minket. A legtöbben interneten tájékozódnak, majd az üzletekben – úgy tűnik, hogy a közeli ismerősök, barátok véleménye és a TV, sajtóhirdetések kevésbé számítanak ebből a szempontból. „Mivel az ember nem évente cseréli le a matracát, nagyon nem mindegy, hogy milyet vásárol. Kiemelt figyelmet kell fordítani arra, hogy egészséges alátámasztása legyen a hátnak illetve a gerincnek. A szellőzés szintén fontos, hiszen a fekhely higiéniáját is növeli, és csökkenti az esetleges allergiás panaszokat” - mondja Fülöp Tamás, Értékesítési és Marketing Igazgató, Cardo Kft.

A főképp nők körében készült, nem reprezentatív online kutatás 2014 áprilisában készült 1000 fős mintán a Survey Monkey rendszerének használatával, az ArvaliCom közreműködésével. A válaszadók 84,4%-a nő volt, a 18,72% budapesti, 31,79%-a vidéki nagyvárosi, 49,49% vidéki kisvárosokból és falvakból került ki, 39,63%-uk 35 év alatti, 60,36% 36 év feletti.


Forrás: www.arvaligroup.com
2014. 06. 06.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés