2024. Március 28. csütörtök
Az autista gyerekek hiányos vizuális készségeik miatt teljesítik nehezen az olyan mindennapi feladatokat, mint egyes tárgyak megtalálása – állapították meg a Bristoli Egyetem kutatói.

A szakemberek a mindennapi életben előforduló feladatokkal tesztelték 20-20 autista és egészséges gyermeken, hogy mennyire hatékonyan bukkannak rá kijelölt tárgyakra, például egy cipőt a szobában, vagy az almát az élelmiszerüzlet kínálatában.

autista, gyerekek

A kutatók szerint tesztjük jobban tükrözi a valós életet, mint az eddigi vizsgálatok, amelyekben számítógépen kapott feladatokat kellett megoldaniuk a gyerekeknek.

Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) ismertetett tanulmány szerint a teszt során a tárgyak keresésében kevésbé hatékonyak és kaotikusabbak voltak az autista gyerekek, mint nem autista társaik. A szerzők szerint a rendszerezettség hiánya tükröződik vissza akkor is, amikor valamely, az életben előforduló egyszerű feladatot nem tud valaki megoldani. A kisebb hatékonyság hátterében lévő hiányzó készségek azonban fejleszthetők, így a független életvitel az autizmussal élőknél is elérhető.


Forrás: MTI
2010. 12. 21.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés