2024. Április 19. péntek
41 idegsejt az agyban található több száz milliárdhoz képest annyi, mint egy csepp víz a tengerben, azonban Eric Ramseynak ennyi is elég lehet, hogy újra tudjon beszélni.

Ramsey nyolc évvel korábban autóbalesetet szenvedett, azóta mozdulatlanul feküdt az ágyban és mindössze a szemével tudott kommunikálni. Egy új, vezeték nélküli implantátum segítségével azonban azt remélik a tudósok, hogy a világon elsőként visszaadhatják a lebénult férfi beszédképességét.

agy implantátum bénulás beszéd

Kezelőorvosai 2004-ben ültették be 6 mm-rel az agyfelszín alá az implantátumot, mely azóta rögzíti a beszéd kialakításáért felelős központ 41 idegsejtjéből származó ingereket. A Boston Egyetem kutatói akkor rögzítik az idegsejtekből származó jeleket, amikor Eric úgy érzi, mintha beszélne, és ezeket a jeleket próbálják egy számítógépes program segítségével beszéddé alakítani.

A tudósok az utóbbi néhány évben tették meg az első erőfeszítéseket, hogy a szavak alapköveit a rögzített jelekből létre tudják hozni. Megfigyelték, hogy amikor Eric egy adott magánhangzót próbál mondani, akkor elkülöníthető mintázat jön létre az idegsejtek ingerületeiből.

„Bár az elemzési folyamat még nem zárult le, jelenleg kb. 80 százalékos biztonsággal tudjuk helyesen megmondani, hogy mit akart Eric kimondani. A következő néhány hétben azon fogunk dolgozni, hogy a rögzített jeleket valós időben alakítsuk át hangokká, hogy az visszajelzés legyen Eric számára is. Ennek segítségével ugyanis ő is tudja alakítani a gondolatait annak érdekében, hogy a program segítségével a kívánt hangot hallja vissza.” – magyarázta Dr. Jonathan Brumberg, a kutatócsoport vezetője.

Ennek elérése után a kutatók újabb magánhangzók, majd mássalhangzók visszafejtésére tesznek kísérletet annak érdekében, hogy Eric egyszer majd képes legyen valódi szóbeli kommunikációra. Mivel azonban ezt még senkinek nem sikerült elérni a világon, az oda vezető út igen hosszú és nehéz lesz. A fiatalember egyébként ideális alany a kísérlet elvégzésére, mivel csak 19 éves volt a baleset idején, jók az életkilátásai, és képes hetente több alkalommal is több órán keresztül a kutatók rendelkezésére állni.


Forrás: Medipress
2007. 11. 16.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés