2024. Március 29. péntek

Önt el lehet csábítani?

flört, csábítás, párkapcsolat
1 . oldal
Bár a kísértések mindenütt jelen vannak életünkben, úgy tűnik, a párkapcsolatokra való hatásukat elsősorban az befolyásolja, ahogy a különböző nemek reagálnak a flörtölésre. Kanadai kutatók adatai szerint a férfiak hajlamosabbak negatívabb fényben tekinteni saját párkapcsolatukra egy-egy könnyebb flört után, míg nőknél egy harmadik érkezése inkább megerősíti a kötődést.

A férfiak egy csinos nővel való flörtöt még nem tekintenek halálos bűnnek, legtöbbjük szerint ez még megengedhető. A nők azonban egy jóképű férfi feltűnésekor inkább saját párjukhoz kezdenek el még jobban kötődni még akkor is, ha párjuk egy könnyebb flört után jóval negatívabb fényben látja a kapcsolatukat.

flörtölő pár, csábítás,  flört, párkapcsolat

„Ha a férfiak megtanulják, hogy az ilyen afférok káros hatással lehetnek a párkapcsolatukra, könnyebben ellen tudnak állni a csábításnak” – nyilatkozta a kutatás vezetője, Dr. John E. Lydon, a McGill Egyetem munkatársa. A kutatásban összesen 724 egyetemista korú heteroszexuális nő és férfi vett részt, akiket a kutatók megpróbáltak némi kísértésnek kitenni.

„Általánosan elterjedt nézet, hogy a férfiak nem képesek ellenállni a kísértésnek, pedig ez egyáltalán nem igaz. Adataink szerint mindössze arról van szó, hogy a férfiak másképp reagálnak a kísértésre – nyilatkozta Dr. Lydon. – Kísérleteink során világossá vált, hogy ha a férfiakat ráébresztjük, hogy a flörtölés károsan hathat a kapcsolatukra, képesek ellenállni neki.”

„A nőknek ugyanakkor, úgy tűnik, nincs szükségük semmiféle segítségre a kísértés kivédésére. Ők alapvetően tisztában vannak a flörtölés káros hatásaival – magyarázza Dr. Lydon. – A férfiak, ha szeretnék megóvni kapcsolatukat, jobban teszik, ha elkerülik a veszélyes helyzeteket, vagy előre kidolgozzák stratégiájukat a csábítás elkerülésére.”

Persze mindez az erős, stabil kapcsolatokra igaz. Egészen más a helyzet, ha egy párkapcsolat egy kissé meginog, és ilyenkor jön a csábítás!


Forrás: Medipress
2008. 08. 21.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés