2024. Április 19. péntek
Minél nagyobb súlyfelesleggel rendelkezik egy kismama a szülés előtt, annál nagyobb annak a kockázata, hogy császármetszéssel hozza világra gyermekét - derítették ki amerikai kutatók.

Három újszülöttből átlagosan egy jön a világra az Egyesült Államokban császármetszéssel. Az amerikai betegségellenőrzési és megelőzési központ (CDC) adatai szerint ez az arány 50 százalékkal magasabb, mint volt az 1990-es évek közepén.

császármetszés

Az Indianai Egyetem kutatói Michelle Kominiarek vezetésével 125 ezer olyan adatait elemezték, akik 2002 és 2008 között adtak életet gyermeküknek. A nők testtömegindexének (BMI), valamint a szülés körülményeinek és módjának elemzése szerint a sz ülések 14 százaléka végződött császármetszéssel, és a terhesség folyamán a szülés napjáig felszedett minden BMI-egység 4 százalékkal növelte a császármetszés kockázatát.

A császármetszés kockázatának mértéke attól is függött, hogy szült-e korábban a nő, és ha igen, akkor természetes úton adott-e életet gyermekének, vagy császármetszéssel. Egy egységnyi BMI-növekedés 5 százalékkal növelte a császármetszés kockázatát az először szülő nők esetében, és 2 százalékkal a többedszer szülő asszonyoknál, akik korábban már átestek császármetszésen. Azoknál, akik korábban ugyan szültek, de természetes úton hozták világra gyermeküket, ez a mutató elérte az 5 százalékot.

Ez a tendencia akkor is megmaradt, amikor olyan tényezőket vettek figyelembe, mint az anya kora, faji hovatartozása, a méhszáj tágulásának kórházi felvételkor észlelt mértéke.

Mindent egybevetve azoknál az anyáknál, akik korábban császármetszéssel szültek, kétszer magasabb volt annak a kockázata, hogy a következő gyermeküket sem sikerül természetes úton a világra hozniuk: ez a súlyos elhízásnak minősülő 40 feletti BMI-vel rendelkező szülőnők több mint 50 százalékát érintette.

Az ismételt császármetszés valószínűségét növelte az orvosok aggodalma, hogy a vajúdás során szétszakadhatnak a korábbi műtéti beavatkozás után maradt hegek. A császármetszés mellett voltak hajlamosak dönteni az orvosok a 35 éves vagy annál idősebb szülőnők, a cukorbetegek, az afroamerikai vagy spanyol ajkú asszonyok esetében.

"Mindazonáltal még mindig nem sikerült pontosan meghatározni, hogy az elhízás milyen mértékben növeli a császármetszés kockázatát" - jegyezte meg Michelle Kominarek, hozzátéve, hogy a kérdés megválaszolásához további vizsgálatok szükségesek.


Forrás: MTI
2010. 08. 15.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés