2024. Március 29. péntek
A tigrisek és oroszlánok éppúgy üvöltenek, mint ahogyan a csecsemők sírnak – vonták le a következtetést amerikai kutatók a gégében végbemenő folyamatok és az ott keletkező zajok elemzéséből.

Az Iowai Egyetem kutatói Sarah Klemuk vezetésével hat állatkerti nagymacska gégéjét tanulmányozták, amelyeket orvosi okokból kellett elaltatni. A tigrisek és oroszlánok hangszalagjai mozgékonyak, zselészerűek – akár a csecsemőké –, és rendszertelen vibrálásuk reszelős üvöltést hoz létre – írják a kutatók a PLoS One című folyóiratban a Der Spiegel című német lap internetes kiadása szerint. Csak a frekvenciában adódik jelentős különbség, és ebből fakadóan a hangfekvésben is.

csecsemő, sírás, hangszalag

Az üvöltés és a babasírás egyaránt nem túl kellemes hangzású. Az okaik azonban eltérőek: míg a csecsemők elsősorban figyelmet vagy segítséget követelnek, az állatok hangjukkal területi követeléseiket tolmácsolják fajtársaiknak.

A nagymacskák mély és hangos üvöltése elsősorban hangszalagjaik alakjának köszönhető, ugyanis azok a legtöbb állattól eltérően nem három- hanem négyszögletűek. Így érzékenyebben reagálnak a tüdőből kiáramló levegőre. Korábban azt hitték a tudósok, hogy a hangszalagokban tárolt zsírnak tulajdonítható a ragadozók fejedelmi hangfekvése.

A hangszalagok kutatása az orvostudomány hasznára is válhat, ugyanis ha megértjük, hogyan épülnek fel, és hogyan befolyásolja szerkezetük a hangok keletkezését, az orvosok könnyebben meg tudják ítélni, hogyan állítsák helyre a károsodott hangszalagokat – nyilatkozta a kutatásban résztvevő Tobias Riede. Rákos betegeknek, de a hangot igénybevevő pályán dolgozó embereknek – például énekeseknek, tanároknak – is könnyen sérülhet a hangszalagjuk.


Forrás: MTI
2011. 11. 06.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés