2024. Március 28. csütörtök
1 . oldal
A korábban lefekvő kamaszoknál kisebb a depresszió és az öngyilkosság veszélye – mutatott rá az alvás fontosságára egy amerikai kutatás.

A Columbia University Medical Center kutatói egy iskolai alapú, nemzeti szinten végzett reprezentatív felmérés adaiból vonták le a következtetést. A felmérésből kiderült, hogy a résztvevő kamaszok 7 százaléka szenved depresszióban, 13 százalékuk pedig azt nyilatkozta, hogy az elmúlt 12 hónapban már komolyabban gondolkozott az öngyilkosságon.

depresszió, alvás

A kutatás szerint az éjfélkor, vagy még később lefekvő fiatalok 24 százaléka szenved depresszióban, 20 százaléka pedig hajlamosabb az öngyilkossági kísérletekre, szemben azokkal, akik 10 órakor, vagy annál korábban térnek nyugovóra. A saját bevallásuk szerint öt, vagy még kevesebb órát alvók 71 százaléka szenved depresszióban, 48 százalék pedig egyre többet gondol öngyilkosságra – olvasható a Sleep című szaklapban.

„Az eredmények megerősítik azt az érvet, mely szerint a rövidebb időtartamú alvás szerepet játszik a depresszió etiológiájában” – mondta el Dr. James E. Gangwisch adjunktus, aki szerint a megfelelő mennyiségű alvás – aminek esélyét növeli a korai lefekvés – segíti a depresszió megelőzését és kezelését is.

A vizsgálat során arra is fény derült, hogy a depresszió és az öngyilkos gondolatok összekapcsolhatók a szülők késői fekvésével, a nem megfelelő mennyiségű alvással, a női nemmel, az idős korral, valamint az alacsony önértékeléssel is.


Forrás: Medipress

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés