2024. Március 29. péntek
Az elektrokardiogram (EKG) hasznos diagnosztikai eszköz, ám vannak esetek, amikor nem eléggé hatékony, például a szívbetegségek előrejelzésében – állítja egy tanulmány.

Gyakran végeznek EKG-vizsgálatot azokon, akikről gyanítják, hogy anginás rohamuk, vagyis heveny szívtájéki fájdalmuk volt, ami a szívkoszorúér-betegség leggyakoribb tünete. A vizsgálathoz elektródákat helyeznek a bőrre, és a szív elektromos aktivitásának észlelésével szűrik ki az abnormális ritmust.

EKG-vizsgálat, szívbetegség

Adam Timmis, a londoni Queen Mary Orvosi és Fogorvosi Egyetem professzora munkatársaival együtt több mint nyolcezer, gyanítottan anginás, ám előzetes szívbetegségben nem szenvedő beteget vizsgált. Minden páciens egy standard klinikai értékelésen esett át, ahol olyan szempontokat vettek figyelembe, mint az életkor, a nem, a származás, a tünetek fennállásának ideje, a mellkasi fájdalom jellege, a dohányzás és a korábbi magas vérnyomás és gyógyszerszedés.

A résztvevőkön nyugalmi helyzetben végeztek EKG-vizsgálatot, 60%-uk pedig terheléses EKG-n is részt vett. A betegek sorsát további egy éven át követték nyomon. A kutatók azt találták, hogy az ezalatt az egy év alatt bekövetkező szív eredetű történések közel fele olyan betegekben lépett fel, akiknél az EKG-vizsgálat semmiféle szívbetegséget nem jelzett. Azonban úgy találták, egy rutin klinikai vizsgálat csaknem ilyen jól jelezte előre a jövőbeni szívproblémákat.

„Ezek az eredmények arra emlékeztetnek, hogy milyen fontos a részletes kórtörténet felvétele és az alapos fizikális vizsgálat – olvasható Beth Abramson, a torontói St. Michael Kórház igazgatójának a cikkhez írt kommentárjában. Az EKG által nyert plusz információ sokat segít néhány esetben, azonban nem mindenkinél mutatja ki a jövőbeni kockázatot.”


Forrás: Medipress
2008. 11. 16.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés