2024. Március 28. csütörtök
Bejelentették az első „életmentő testvér” világra jöttét hétfőn Franciaországban: a babát embrionális állapotban olyan genetikai jegyek alapján választották ki lombikbébi programban történő beültetésre, hogy megmenthesse végzetes örökletes betegséggel született testvérét.

A baba Clarmant-ban, Párizs egyik elővárosában született az Antoine Beclere kórházban január 26-án született meg 3650 grammos súllyal – közölték az orvosok, Rene Frydman és Arnold Munnich. A török szülők gyerekeként világra jött újszülött az Umut-Talha nevet kapta, amely törökül azt jelenti, hogy „a reményünk”.

A baba lombikbébi módszerrel, szervezeten kívüli megtermékenyítéssel fogant, miután az embriók közül genetikai szűrés után választották ki: ellenőrizték, nem hordozza-e a béta-thalasszémia nevű súlyos vérszegénységet okozó betegség génjét.

Testvére ebben a betegségben, a hemolízis egy fajtájában szenved, amelynek lényege, hogy a vörösvértestek elpusztulnak az érpályán belül. Ilyenkor a hemoglobin (a vörösvértestekben található, az oxigént szállító fehérje) béta láncának szintézise károsodott.

A testvér betegségét a most egészségesen született újszülött köldökzsinórvéréből származó őssejtekkel kívánnak kezelni az orvosok.

A világ első „életmentő testvére”, Adam Nash 2000-ben született az Egyesült Államokban.


Forrás: MTI
2011. 02. 08.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés