2024. Március 29. péntek
Az állkapocsról készített röntgenfelvétel nem csak a fogak, de az állkapocs-csont állapotáról s tájékoztatást ad, ez pedig kutatók szerint segíthet jelezni, ha valakinél nagyobb a csonttörés kockázata.

A Göteborgi Egyetem munkatársai korábbi vizsgálatai szerint az alsó állcsont ritkás szerkezete felvetette, hogy a vizsgálati alany korábban valamilyen csonttörésen esett át. Lauren Lissner és munkacsoportja további kutatásaikban erre alapozva arra vállalkoztak, hogy röntgenvizsgálat segítségével előre jelezzék a magas csonttörési kockázatot.

fogröntgen

A kutatók a vizsgálatokat egy 1968-ban indult átfogó göteborgi tanulmányra alapozták, mely 731 nőre terjedt ki. Az alanyokat 38 és 60 éves koruk között többször vetették alá röntgen-vizsgálatnak. A teljes vizsgálati periódus során 222 csonttörést azonosítottak. Mint a Bone című tudományos folyóiratban publikált kutatásból kiderült, a 38 és 54 év közötti nők 20 százalékánál bizonyult alacsonynak az alsó állkapocs-csont sűrűsége, és ez összefüggésben állt a későbbi törések kialakulásának nagyobb kockázatával.

Bár a kutatók csupán nők esetében vizsgálták az összefüggést, szerintük a kapcsolat férfiak esetén is fennállhat.


Forrás: Medipress
2011. 12. 22.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés