2021. Április 13. kedd
Egy friss kutatás szerint azok alatt a férfiak alatt, akik már kimondták a boldogító igent, többet nyom a mérleg, mint egyedülálló társaik esetében. Ezzel szemben ha válásra kerül a sor, a férfiak hamar fogyni kezdenek.

Mint egy angol kutatásból kiderült, a házas férfiak mintegy 2,5 fonttal (kb. 1,3 kg) többet nyomnak, mint gyűrűtlen kortársaik. Ennek oka az, hogy a férfiak a házasságban hajlamosak elengedni magukat, és össze-vissza enni, miközben a testmozgást is elhanyagolják. Így marad ez általában egészen a válásig, amikor is a férfiak többsége jelentősen veszít testsúlyából az érzelmi stressz következtében.

Mivel kell hajat mosni a gyönyörű hajért? > > >  

A kutatás során a Bath University munkatársai 9 ezer férfi életét követték 14 éven keresztül . „Össze-vissza esznek és habzsolnak, a külsejükkel pedig sokszor nem törődnek, a sportra pedig nem marad idejük” – mondja a kutatást vezető Dr. Joanna Sydra. Kiderült az is, hogy – a közhiedelemmel ellentétben – a feleség terhessége érdekes módon közvetlenül nem játszik szerepet a súlygyarapodásban, bár tény, hogy a férfiak elsősorban az első gyerek születése után kezdenek hízni.

A fiatalság plusz egy titka > > >  


Forrás: Medipress
2017. 07. 04.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés