2024. Március 28. csütörtök
A Purdue Egyetem családtudományi szakértői szerint az életmódváltásra vágyó házastársakat nagyban befolyásolhatja az, hogy partnerük miként viszonyul a rendszeres testmozgás és az egészséges étkezés gondolatához és mennyire hajlandó részt venni a közös programokon.

"A házasság lényege, hogy egészségben és betegségben is kitartsunk választottunk mellett: de mi a helyzet a köztes állapottal?" - tette fel a kérdést Melissa M. Franks, a Purdue Egyetem emberi fejlődési és családtudományok szakos tanársegédje. "A házastársak általában partnerükkel azonos életmódot folytatnak, így az egyik fél étkezési és testedzési szokásai közvetlenül befolyásolhatják a másikat. De mi történik, ha egyiküknek hirtelen elege lesz az addigi egészségtelen életmódból és változtatni szeretne?"

Franks szerint a házasság és a krónikus betegségek kezelésének kapcsolatát vizsgáló kutatások általában csak a tetteket veszik figyelembe: hogy mit tesznek az emberek azért, hogy lefogyjanak és fittebbek legyenek. "Arról azonban sokan elfeledkeznek, hogy a motiváció legalább ilyen fontos lehet. Ezen kívül az is lényeges szempont, hogy a házastársak miként befolyásolják egymást az életmódváltás kezdeti szakaszaiban.Ha az egyik fél változtatni szeretne, de a partner nem támogatja, azzal hátráltathatja a fejlődését és megakadályozhatja az életmódváltást" - mondta Franks, aki korábban kettes típusú diabéteszben szenvedő házaspárok részvételével végzett kutatásokat egy wellness program keretében. "A házastársak általában akkor is észreveszik, hogy a másik változtatni szeretne, ha nyíltan nem beszélnek róla. A partner véleménye az életmódváltásról minden esetben sorsdöntő lehet."

A nemek között azonban akadnak különbségek: a férjek ugyanis úgy tűnik, ebben a tekintetben jobban függenek feleségüktől. "Ha a feleség nem áll készen a fogyásra, a férjek sokat veszíthetnek lelkesedésükből és önbizalmukból. Érdekes módon a rendszeres testmozgás esetén nem ez a helyzet: ott mindegy mit gondol a feleség, ha a férjek elhatározták magukat, semmi sem állhat az útjukba. Általában a családban a nők az egészségfelelősek, ezért valószínű, hogy a feleségek jobban megérzik férjükön, ha készek az életmódváltásra."


Forrás: Medipress
2013. 02. 14.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés