2024. Március 28. csütörtök
Az elektronikus levelek, az internet, a televízió és az egyéb médiumok naponta százezernél is több, azaz másodpercenként 23 szóval bombázzák az emberi agyat – állítják kutatók, akik szerint a túl sok információnak még agykárosító hatása is lehet.

A San Diegó-i Egyetem ezt azzal magyarázzák, hogy a túlfeszített információfeldolgozás az egymástól való elkülönülés mellett a koncentrációképesség rövidülésével jár – olvasható a The Daily Telegraph internetes kiadásában. „Az eredményekből egyértelműen látszik, hogy a rövidül az összpontosítás ideje, és ez valószínűleg nem tesz jót a mélyebb gondolatoknak” – mondta Roger Bohn, a tanulmány társszerzője.

információ, agy

Edward Hallowell, New York-i pszichiáter, a figyelemhiányos betegségek szaktekintélye szerint az emberi történelemben még sohasem kellett az agynak annyi információt feldolgoznia, mint napjainkban. „A számítógépek megszállottjait és az okostelefonokhoz nőtt felhasználókat annyi felületes információ éri, amellyel a gondolkodás mélységét és az érzéseket veszélyeztetik” – magyarázta a kutató.

A tanulmány szerint az átlagos napi információmennyiség 34 gigabájt adatmennyiségnek felel meg, és ezzel egy hét alatt még egy átlagos laptopot is túl lehet terhelni. Az Egyesült Államokban az 1980-ban „elfogyasztott” évi 4500 billió szó 2008-ra már 10.845 billióra emelkedett és ebbe a felmérésbe még nem számolták bele az emberek egymás közötti beszélgetéseit.

Más szakértők szerint az információ-túlterhelés az agyat arra serkentheti, hogy újabb módon fejlődjön tovább.


Forrás: MTI
2009. 12. 14. (Aktualizálva - 2012. 09. 20.)
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés