2024. Március 28. csütörtök
Életének egy szakaszában maga is morfiumfüggő volt – árulta el Jamie Lee Curtis hollywoodi filmcsillag Michael Jackson halálával kapcsolatban írt blogbejegyzésében.

A színésznő egy rutin kozmetikai műtétet követően szokott rá a fájdalomcsillapítóra – derült ki a Huffington Post honlapján a héten közzétett írásból.

Jamie Lee Curtis, morfiumfüggő, morfium

„A morfium meleg fürdővé változott, amelybe elmenekülhettem a fájdalmas valóság elől – írta az ötven esztendős díva, a magyar származású Tony Curtis lánya –, aki bejegyzése szerint szerencsésnek tartja magát, hogy sikerült leszoknia.

”A gyógyszerfüggőségtől való megszabadulásom életem legnagyobb eredménye, de sok, kemény és fájdalmas munkába került” – számolt be róla az Glóbusz-díjas sztár, arra azonban nem tért ki, hogy mikor szokott rá a fájdalomcsillapítóra, és mikor szakadt el tőle. Mint fejtegette, bár közvetlenül a fájdalom vezette a függőséghez, az okok mélyebben gyökereztek korábbi életében, és végül is ezekkel kellett megküzdenie.

Diagnózisa szerint az elhunyt popkirály sem a Pepsi-reklám forgatásán szerzett súlyos égési sérülései miatt lett a gyógyszerek rabja. „Születésétől fájdalmas volt számára az élet, és ezt a fájdalmat akarta enyhíteni” – vélekedett Curtis.


Forrás: MTI
2009. 07. 25.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés