2024. Április 19. péntek
Az országos tiszti főorvos figyelmeztetni a külföldre utazókat, hogy Görögországban és Franciaországban kanyarójárvány van, de a nyaralóknak más európai országokban is számolniuk kell a betegség kockázatával.

Görögország 52 közigazgatási területe közül húszban regisztráltak kanyarós eseteket, Franciaországban pedig a 2008-ban megkezdődött járvány erősödik. Francia szakemberek szerint a nyári időszak kedvez a vírus cirkulációjának, főként a nyaralók körében, és a betegség más európai országokra történő átterjedésének.

kanyaró, utazás, oltás

A Magyarországról külföldre utazóknak változatlanul számolni kell a betegség kockázatával, és nem csak a járvány által érintett országokban, hanem a nyári időszakban fokozódó turizmus miatt bármely, turisták által nagyobb számban látogatott területeken.

A legnagyobb veszélynek az oltatlan gyermekek vannak kitéve, ezért a 15 hónaposnál fiatalabb, kanyaró ellen még nem immunizált gyermekekkel nem javasolt nemzetközi utazást tervezni. Az anyai immunitás ugyan a csecsemő életének néhány első hónapjában védelmet nyújthat a betegség ellen, de ez maximum  hat hónap után megszűnik.

Az utazás halaszthatatlansága esetén a háziorvos segítségével át kell tekinteni a gyermekek oltási státuszát, és annak figyelembe vételével mérlegelni a teendőket. Egyes esetekben az oltást 15 hónaposnál fiatalabb csecsemő is megkaphatja – lehetőség szerint legalább két héttel a tervezett utazás előtt – ilyenkor azonban újraoltással lehet biztosítani a megfelelő védettség kialakulását.

Felnőttek önkéntes utazás előtti oltására az utazás és az egészségi állapot körülményeinek felmérését követően az OEK Nemzetközi Utazás-egészségügyi és Oltóközpontjában, vagy az ÁNTSZ regionális nemzetközi oltóközpontjaiban, térítés ellenében kerülhet sor. Ehhez az oltóanyag gyógyszertári forgalomban érhető el.

Magyarországon 1969 óta kötelező a kanyaró elleni védőoltás, jelenleg 15 hónapos és 11 éves korban kapnak oltást a gyerekek a hosszú távú védelem biztosítása érdekében. Az oltásnak köszönhetően hazánkban szinte teljesen megszűnt a víruscirkuláció, 2001-ben diagnosztizálták az utolsó hazai eredetű megbetegedést, azóta évente 1-2 behurcolt esetre derül csak fény.

 További információk: www.oek.hu 


Forrás: MTI
2010. 07. 24.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés