2024. Március 28. csütörtök
Európa egyes részein gyorsan nő a kanyaró okozta megbetegedések száma, ami a kórt hordozó személyek növekvő mobilitására és a védőoltási programok hiányosságára utal – írja legújabb számában a Lancet című brit orvosi folyóirat. Fennáll a veszély, hogy a tervekkel ellentétben 2010-re mégsem sikerül felszámolni a kanyarót Európában.

Egy harminckét országra kiterjedő tanulmány feltárta, hogy 2006-2007-ben Európában összesen 12 ezer kanyarómegbetegedés fordult elő. Ezek 85 százaléka Romániában (39 százalék), Németországban (28 százalék), Nagy-Britanniában, Svájcban és Olaszországban fordult elő, ami kétségessé teszi, hogy 2010-re Európából eltűnjön ez a betegség, mert a jelenlegi oltási mutatók igen rosszak.

kanyaró, védőoltás

Az esetek többségében a szükséges védőoltásban nem vagy csak részben részesült gyerekek kapták el a betegséget, illetve minden ötödik esetben húszéves vagy annál idősebb felnőtt fertőződött meg. Más megoszlásban a kanyaró főleg a romákat, a migránsokat, az utazókat és az ortodox zsidókat sújtja.

A tanulmány szerint a helyzet azzal fenyeget, hogy nem sikerül megvalósítani az Egészségügyi Világszervezet azon célkitűzését, miszerint 2010-re Európában teljesen felszámolnák a kanyarót.

A tanulmány szerzője, Mark Muscat, a koppenhágai Statens Serum Intézet munkatársa szerint ahhoz, hogy felszámolják a kanyaró okozta megbetegedéseket, legalább 95 százalékos oltási lefedettség szükséges. Finnországban, ahol az oltási arány 95 százalékos, csak „import” kanyaró megbetegedést regisztráltak. Bulgáriában, Horvátországban, Cipruson, Magyarországon, Izlandon, Portugáliában, Szlovákiában és Szlovéniában is csak az országon kívülről érkezett fertőzést regisztráltak.

A folyóirat egy másik cikkében doktor Jacques R. Kremer és Claude P. Muller, az Egészségügyi Világszervezet munkatársai megjegyzik, hogy Európa gyakran exportál kanyarót a nem kielégítő egészségügyi rendszerrel és magas halálozási arányszámokkal rendelkező országokba.

„Az Európából exportált kanyaró számos megbetegedést okozott Dél-Amerikában. A gazdag országokban el kell érni a védőoltások beadásának magas arányát, hogy a szegényebb országok számára ne jelentsenek veszélyt az Európából érkező betegségek” – figyelmeztetnek a szakemberek.

Világméretekben 2007-ben 197 ezren haltak bele a kanyaró szövődményeibe, ami 74 százalékos – a védőoltási programoknak köszönhető – csökkenést jelent 2000-hez képest. Az 1960-as évek elején még évi 135 millió megbetegedés is előfordult, a fertőzés szövődményeibe évente mintegy hatmillióan haltak bele.


Forrás: MTI
2009. 01. 07.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés