2024. Március 29. péntek
A koleszterincsökkentő sztatinok szedésével megelőzhető egy második stroke kialakulása, és a halálozás kockázata is mérsékelhető – derült ki egy kutatásból.

Görög kutatók közel nyolcszáz, stroke-ot (gutaütés) elszenvedett beteg vizsgálata során azt találták, hogy a sztatinok szedése mellett 35 százalékkal csökkent egy második stroke, továbbá 57 százalékkal a halálozás kockázata.

koleszterincsökkentő, sztatinok, stroke

Ez megerősíti egy 2006-os nagy vizsgálat eredményeit, amely napi 80 mg atorvastatin szedése mellett 16 százalékos csökkenést tapasztalt a második stroke-ok számában, valamint 35 százalékkal kevesebb volt a súlyos koszorúér-események száma is.

Az új kutatásban Dr. Sotirios Giannopoulos, a Ioannina Egyetem neurológus docense munkatársaival négyféle sztatint adott a betegeknek: atorvastatint, rosuvastatint, pravastatint és simvastatint, hogy az egész gyógyszercsoportot vizsgálhassák. A sztatinokat szedők 8 százalékánál fordult elő második stroke, szemben a kontrollcsoport 16 százalékával.

Giannopoulos azt javasolja, hogy már a kórházi felvételkor kezdjék meg a sztatin adagolását, azonban lehetséges, hogy nem a gyógyszer koleszterincsökkentő hatása felelős a második stroke kockázatának csökkenéséért. „A sztatinoknak gyulladáscsökkentő és antioxidáns hatásuk van, gátolják a véralvadást is és stabilizálják az artériákban található plakkokat. Ezek közül valamelyik mechanizmus segít megelőzni az újabb stroke-ot” – magyarázta Giannopoulos.

Dr. Gary Abrams, a Kalifornia Egyetem neurológus docense szerint a tanulmány hiányossága, hogy nem határozza meg, melyik sztatint kellene adni és milyen dózisban, bár nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy az egyik jobb lenne, mint a másik. Abrams úgy véli, a megelőzésben a sztatinok lipidcsökkentő hatása mellett a gyulladáscsökkentő és az erekre gyakorolt közvetlen hatás is érvényesül.


Forrás: Medipress

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés