2024. Március 29. péntek
Az orvostudománynak köszönhetően ma már egyre több koraszülött éli meg a felnőtt kort, amerikai kutatók szerint azonban a koraszülöttség egész életükre kihat: felnőttként kevésbé egészségesek, szociálisan hátrányosabb helyzetűek és nagyobb náluk a szívbetegségek kockázata.

A Rhode Island Egyetem kutatói szerint ennek egyik lehetséges oka, hogy az igen alacsony születési súly, az ismételt vérvételek, a sebészeti beavatkozások és a lélegeztetés nagy stresszt jelent a koraszülött gyerekek számára. A stressz hatására megemelkedik a kortizolszintjük, melynek az anyagcsere szabályozásában éppúgy szerepe van, mint az immunválaszban és az erek tónusának befolyásolásában.

koraszülött

Minél alacsonyabb súllyal születnek a koraszülöttek, a kockázat annál magasabb. Az igen alacsony súllyal világra jött koraszülötteknek a legrosszabb a légzési eredményük, nekik a legmagasabbak a vérnyomásértékeik. Mary C. Sullivan professzor és munkatársai több, mint 200 koraszülött 21 éves korukig tartó megfigyelése során megállapították, hogy az egészségileg és neurológiailag károsodott koraszülötteknek 32 százalékkal gyakrabban kell akut, illetve visszatérő betegségekkel megküzdeniük.

A kutatás szerint az egészséges koraszülötteknek, főleg a fiúknak, a tanulás is nehezebben megy: több nehézséggel küzdenek, nehezebb számukra a matematika, több támogatást igényelnek az iskolában. A koordinációjuk sem minden esetben tökéletes, ami összefüggésben állhat az agyi fejlődéssel, illetve az újszülöttkori intenzív ellátással is.

A koraszülötteknek általában kevesebb a barátjuk is, ugyanakkor gyorsan alkalmazkodnak és erős akarattal mindent megpróbálnak, hogy lemaradásaikat behozzák. Ehhez az olyan védő hatású tényezők is hozzájárulnak, mint a támogató szülői háttér és a megfelelő iskolai környezet, amelyek ellensúlyozhatják a hátrányos tényezőket.

Az eredmények a kutatók reményei szerint segíthetik a koraszülöttség felnőttkori hatásainak jobb megértését, valamint a koraszülött gyerekek jobb fejlesztését.


Forrás: Medipress
2011. 07. 03.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés