2024. Március 29. péntek

Fogyókúrázóknak: Légkeveréses Halogén Főzőkészülék

Szlovákiában is megerősítették a koronavírus új, elsőként Anglia déli területein terjedni kezdett változatának jelenlétét - jelentette Marek Krajcí egészségügyi miniszter.


A tárcavezető arról számolt be, hogy az ország keleti részében lévő nagymihályi (Michalovce) járásból származó néhány mintában sikerült kimutatniuk az új változatot, amelyet "angol törzsnek" nevezett. Krajcí már a karácsonyi ünnepeket megelőzően valószínűsítette, hogy a vírus új változata megjelent az országban, de ezt csak most sikerült ténylegesen bizonyítani. Szlovákiában egy - december 21-én hatályba lépett - intézkedés szerint minden személynek karanténba kell vonulnia, aki az Egyesült Királyságból érkezik az országba.

-----------------------------------------------------------------------------------------------

Ha komolyan veszed a tartós fogyást,

és a későbbiekben is egészségesen szeretnél főzni:

Légkeveréses Halogén Főzőkészülék

- Akár zsír vagy olaj nélkül is süthetsz benne

- Füst- és szagmentes

- Mikró helyett is jó, mindent tud, amit egy mikrohullámú sütő, sőt tehetsz bele alufóliát, vagy akár tepsit is

- Megőrzi az ételek vitamintartalmát a kíméletes halogén főzési eljárásnak köszönhetően.

- Megtapasztalhatod az ételek valódi ízét, a zárt rendszerben sosem érzett ízek jönnek elő..

 

MEGNÉZEM A LÉGKEVERÉSES HALOGÉN FŐZŐKÉSZÜLÉKET >>

----------------------------------------------------------------------------------------------------

A Nemzeti Egészségügyi Információs Központ kedden közzétett adatai szerint vasárnap több mint háromezer PCR típusú tesztet végeztek el Szlovákiában, s ezek alapján 636 új fertőzöttet regisztráltak. Az országban az új fertőzöttek száma október közepén ugrott meg, és decemberben további emelkedésnek indult. Az újonnan regisztrált fertőzöttek száma december elején emelkedett átlagosan napi kétezer fölé, az elmúlt egy hétben pedig háromezer körül volt.

Az országban a kór tavaszi megjelenése óta PCR-teszttel mintegy 188 ezer személynél mutatták ki a koronavírust, és eddig már csaknem 1,5 millió ilyen típusú vírustesztet végeztek el. A gyógyultnak nyilvánítottak száma valamivel több mint 130 ezer. Jelenleg 2771 fertőzöttet kezelnek kórházban. Hivatalos források 2521 halálesetet tulajdonítanak a kórnak.


Forrás: MTI
2021. 01. 05.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés