2024. Március 29. péntek

Ötven éven át szenvedett állandó fájdalomtól egy walesi férfi, mint kiderült, egy be nem gyógyult lábtörés miatt.

 

Nézze meg az egészségpláza termékeit!


A most hetven éves Roy Calloway 1958-ban egy motorbalesetben több helyen is eltörte a jobb lábát.

törött láb, gipsz, mankó, lábtörés

Fél éves kórházi kezelés után két évig csak mankóval tudott közlekedni, jobb lába pedig kb. két és fél centivel lett rövidebb, ezért azóta speciális gyógycipőt kell hordania. A legnagyobb problémának azonban nem ez bizonyoult, hanem az, hogy a töréssel járó fájdalom csak nem múlt el. A férfi takarítói munkáját is csak botra támaszkodva tudta ellátni, de ezt a kezelés mellékhatásának tudta be - mondta el a Sun című brit lapnak.

Idős korára a fájdalom annyira súlyossá és sokszor elviselhetetlenné vált, hogy Calloway ismét orvoshoz fordult vele. A röntgenfelvételekből kiderül, hogy szárkapocs-, comb- és sípcsontja ötven év alatt sem forrt össze tökéletesen, mindössze a csontvelő tartotta őket össze. A fél évszázados szenvedésnek műtéttel véget vethetnének, ám az idős férfi hezitál, mivel számos egészségügyi problémával küzd, többek között cukorbeteg, és egy szívrohamon, valamint öt stroke-on is túl van már.

Nézze meg az egészségpláza termékeit!


Forrás: Vital
2008. 04. 19.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés