2024. Március 28. csütörtök
A lisztérzékeny emberek megtanulták, hogyan kerüljék ki étkezés közben a glutént, ám azzal kevesebben vannak közülük tisztában, hogy sok kozmetikai termék is tartalmazza ezt a számukra veszélyes összetevőt – hangzott el egy washingtoni konferencián.

A legtöbb élelmiszer csomagolásán ma már fel van tüntetve, tartalmaz-e glutént, ezt a búzában, rozsban és egyéb gabonafajtákban megtalálható fehérjét. A kozmetikai szerek címkéi azonban nem hívják fel erre a figyelmet, pedig sok van köztük, amelynek vannak gabonából előállított alkotóelemei – mondta el Pia Prakash, a George Washington Egyetem munkatársa.

lisztérzékeny, glutén, kozmetikai termékek

„A különböző rúzsok, púderek és alapozók a legveszélyesebbek ebből a szempontból, és szinte soha nem lehet megtalálni rajtuk az összetevők listáját” – figyelmeztetett Prakash. Kutatótársaival a tíz legnagyobb kozmetikai szereket gyártó vállalat honlapját vizsgálta, és felfedezte, hogy közülük egyetlen sem tette közzé termékei alkotóelemeit.

Ha egy lisztérzékeny személy glutént fogyaszt, immunrendszere megtámadja a vékonybél azon részét, amely a tápanyagok felszívódásáért felelős. Ennek eredménye aztán hasmenés, puffadás, fogyás, fáradtság és ízületi fájdalmak. A betegség egyetlen kezelési módja, ha kiiktatjuk a glutént az életünkből.

Az Amerikai Gasztroenterológus Kollégium éves konferenciáján Prakash egy 28 éves lisztérzékeny nő esetét ismertette, aki a megfelelő táplálkozásnak köszönhetően évek óta panaszmentesen élt. Azonban amikor új testápolót kezdett használni, viszkető kiütések jelentek meg a karján, puffadás és hasmenés kezdte gyötörni – mindaddig, amíg fel nem hagyott a termék használatával.

A kutatás vezetője, Marie Borum elmondta, hogy ezeket a tüneteket bárki észlelheti magán, aki érzékeny a gluténre. Az anyag bőrön keresztül ugyan nem szívódik fel, ám a szájról vagy a kézről véletlenül bejuttathatjuk a szervezetünkbe.

Hogy mit tehetnek a lisztérzékenyek mindez elkerülésére? Ma már van néhány kozmetikai cég, amely gyárt gluténmentes termékeket, vagy a vevők maguk is érdeklődhetnek erről a gyártónál. A címke tanulmányozásakor ne csupán a „glutén”-szót keressük, hiszen például az E-vitamin is gyakran tartalmazza az anyagot.


Forrás: Medipress
2011. 11. 09.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés