2024. Április 19. péntek
A minden harmadik-negyedik felnőttet érintő magas vérnyomás hátterében új vizsgálatok tanúsága szerint bizonyos esetekben genetikai okok állnak. A jövőben remélhetőleg ezek megcélzása révén a hipertóniát az eddiginél is hatásosabban lehet majd kezelni.

Régi tapasztalat, hogy a magas vérnyomás bizonyos családokban halmozottan fordul elő. Különösen akkor gyakori, ha apai és anyai ágon is általános. A genetika mind több betegséggel kapcsolatban igazolt olyan kóros génváltozatokat, melyek bizonyos betegségek megjelenésével függnek össze. Most két nemzetközi tanulmány kimutatta, hogy a gének bizonyos területein előfordulnak olyan eltérések, melyek a vérnyomás szabályozását torzítják.

magas vérnyomás, DNS

A DNS elemeinek sorrendjét vizsgáló munkacsoportok 13 olyan génterületet találtak, melyeket korábban a vérnyomás szabályozásával még nem hoztak összefüggésbe. Mindkét kutatócsoport leírt öt olyan DNS-részt, melyet a másik csapat nem fedezett fel, három génváltozatot viszont mind a két laboratóriumban megtaláltak.

Christopher Newton-Cheh, az egyik kutatócsoport vezetője hangsúlyozta, hogy ezeknek a DNS-területeknek az elkülönítése csupán az első lépés a magasvérnyomás-betegség megelőzésében és gyógyításában. További vizsgálatokat igényel az is, hogy egy-egy ilyen gén csak kis mértékben befolyásolja a vérnyomást. Egy-egy DNS-változat a szisztolés vérnyomást egy higanymilliméterrel, a diasztolés nyomást – a „per” utáni értéket – talán fél egységgel változtatja meg.

„Tovább azonosítva a génváltozatokat, valószínűleg találunk olyan DNS-területeket is, amelyek nagyobb mértékben befolyásolják a vérnyomást” – mondta Daniel Levy, a másik munkacsoport vezetője. „Ezeknek a pontoknak a célzott kezelése hatékonyabbá teheti a betegség gyógyítását” – tette hozzá.


Forrás: MTI
2009. 05. 12.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés