2024. Március 29. péntek
Szomorú eredményre jutott az idén Magyarország számos települését végigjárt fogászati roadshow: a megvizsgált magyar gyerekek csupán húsz százalékának egészségesek a fogai.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat fogorvosi buszában május és október között tíz helyszínen közel háromezer általános iskolás és óvodás kisgyerek fogait vizsgálták meg. Az esetek több mint felénél találtak beteg, rossz fogakat – 2008-ban csak a gyerekek egyharmadánál fordult ez elő.

A fogköves és lepedékes fogak száma pedig csaknem a háromszorosára emelkedett az egy évvel korábbi adatokhoz képest. Jelentősen nőtt a fogszabályozásra szoruló gyerekek száma is.

A fogorvosi busz gyakran olyan helyekre látogat el, ahol nem vagy csak részlegesen megoldott a gyermekek fogászati szűrése. Mivel Magyarország a szájhigiénés felvilágosítás szintjén is lemaradásban van, ezért az egészségügyi programsorozat célul tűzte ki a fiatal korosztály felvilágosítását a helyes fogápolásról és szájhigiénéről. Játékos módon szeretnék továbbá segíteni a gyerekeket, hogy leküzdjék a fogorvosoktól és fogászati vizsgálatoktól való félelmüket.

Az oktatáson gyakran a szülők is részt vesznek, hiszen sok felnőtt sem rendelkezik kellő ismerettel a helyes fogmosásról, a szájhigiéné fontosságáról.


Forrás: MTI

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés