2024. Április 20. szombat
1 . oldal
Ritka, furcsa esetként az orvosok találkoznak olyan olyan betegekkel, akiknél a rák kezelés nélkül egyszerűen eltűnik. Egy norvég vizsgálat szerint a mellrák invazív fajtáinál is előfordulhat, hogy a betegség spontán elmúlik, ráadásul sokkal több esetben, mint bárki gondolná.

A tanulmányban 50 és 64 év közötti norvég nők két nagyszámú csoportját hasonlították össze hat egymást követő évben. Az első csoport tagjait 1992 és 1997 között figyelték meg. A mammográfiás szűrővizsgálatokat 1996-ban vezették be Norvégiában – ebben az évben és 1997-ben a résztvevőknek felajánlották a vizsgálatot, és majdnem mindegyikük élt is a lehetőséggel.

mellrák, mammográfia

A másik csoport résztvevőinek közel mindegyike 1996 és 2001 között rendszeresen részt vett mammográfiás vizsgálaton. A várakozásokkal ellentétben a mellrák előfordulásának aránya nem volt nagyjából azonos a két csoportban: a rendszeres szűrővizsgálaton átesett nők csoportjában 22%-kal több rákos eset fordult elő.

Bár létezhet rá más magyarázat is, kutatás vezetője, Dr. H. Gilbert Welch, a Dartmouth Orvosi Egyetem kutatója szerint az eltérések legvalószínűbb oka az, hogy a rendszeres vizsgálatok által kimutatott daganatok bizonyos nők esetében egyszerűen eltűntek a betegek szervezetéből, amit a hat év után elvégzett mammográfia már nem észlelne.

Az eredmények természetesen nem azt jelentik, hogy a mammográfiás vizsgálatok okozták a mellrákot, és nem is kérdőjelezik meg a vizsgálatok fontosságát sem, mivel a legtöbb rákos folyamatról még nagyon keveset tudunk.


Forrás: Medipress
2008. 11. 27.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés