2024. Március 28. csütörtök
Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt pert indítanak a 2009 júniusában elhunyt Michael Jackson személyes orvosa, Conrad Murray ellen, határozott a Los Angelesben hat napig tartó előzetes meghallgatást levezető bíró, aki azt volt hivatott eldönteni, vajon elegendő bizonyíték szól-e az orvos ellen ahhoz, hogy tárgyalásra kerüljön az ügy.

Az orvos, aki egyéb panaszok mellett álmatlanság miatt kezelte a pop királyát, tagadta a vádat. Conrad Murraynek, akinek kaliforniai működési engedélyét is bevonták, január 25-én kell megjelennie a törvényszék előtt.

Az előzetes tárgyaláson Michael Pastor bíró szerint bizonyítását nyert, hogy Murray el akarta titkolni, milyen gyógyszereket adott be a sztárnak közvetlenül halála előtt, és hogy magára hagyta páciensét az erős műtéti altató beadása után.

Két törvényszéki orvosszakértő is úgy vélekedett, hogy Murray megsértette az orvosi szakma szabályait, amikor kizárólag kórházi körülmények között javallt propofolt adott be Jacksonnak, és ezután nem biztosította számára a megfelelő felügyeletet.

Mindkét orvos úgy vélekedett, hogy még ha igaz is, hogy Jackson saját kezűleg adta be magának az utolsó dózist, a haláleset Murray eljárása miatt mindenképpen emberölésnek minősül.

A Jackson-család tagjai üdvözölték az ítéletet.

A szívspecialista Murray, akinek Houstonban és Los Angelesben is klinikája van, a tanúvallomások szerint  elvesztette a fejét, amikor az énekes kómába esett, és még szívmasszázst sem tudott alkalmazni.


Forrás: MTI
2011. 01. 12.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés