2024. Április 19. péntek
Az anyától örökölt hibás DNS negatívan hat az agy, a szív és az izmok egészségére, továbbá az energiaszintre és a termékenységre is – állítja egy szakember, aki „az anya átkának” hívja a jelenséget.

Hiába a nőket mondják a gyengébb nemnek, ha a várható élettartamuk jelentősen magasabb a férfiakénál. Most már az is világos, milyen biológiai összefüggés áll ennek a hátterében. Neil Gemmell genetikus elmondta, hogy az öröklődés szabályai szerint egyértelműen a férfiak számítanak gyengébbnek, mivel a hibás DNS rájuk akár végzetes hatással is lehet, míg a nők ugyanettől nem szenvednek. Sikerült kimutatni, hogy hiba forrása a mitokondriális DNS-ben, azaz a sejtek „akkumulátorában” rejlik, amely kiemelten fontos a sok energiát felhasználó szervek esetében, például az agynál, a szívnél vagy az izmoknál.

Normális esetben mindkét szülő továbbörökíti a génjeit, így a káros mutációk a generációk során eltűnnek, hiszen a természetes szelekció elve szerint csekélyebb gyermekáldással vagy halált okozó betegséggel járnak. A mitokontriális DNS azonban csak női ágon öröklődik: az anya továbbadja a fiának és a lányának is, ám csak a lánytól jut tovább az unokákhoz. A nőknél így hamar felülíródik az esetleges hiba, míg a férfiaknál sajnos nem – magyarázza Gemmell professzor. „Az anyai öröklődés szerencsétlen momentuma, hogy a hím utód gyakorlatilag átkozott lesz az optimálison alulmaradó mitokondriális működés miatt. A férfiak ebben az értelemben evolúciós zsákutcának tekinthetőek” – tette hozzá a szakember, aki a European Society of Human Reproduction and Embryology éves konferenciáján mutatta be az eredményeket Lisszabonban.

Korábbi eredményekből már tudhatjuk, hogy egy bizonyos mitokondriális DNS-típus lassabban úszó spermiumokhoz vezet. „Ez egyenesen ironikus, pocsék evolúciós igazságtalanságnak tekinthető: a férfi termékenység egy női ágon öröklődő molekulán múlik” – fűzte hozzá a professzor, aki szerint az élettartamban megfigyelhető nemek közötti különbég életmódbeli tényezőkkel jelentősen szűkíthető.


Forrás: Medipress
2015. 06. 25.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés