Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Magas vérnyomás, szívprobléma: a munkanélküliség átkai

Az állás elvesztése nem csak gazdasági gondok elé állítja az érintetteket, hanem beteggé is teheti őket: akiknek megszűnik a munkahelyük, valószínűbb, hogy magas vérnyomásuk, szívproblémájuk, szélütésük vagy cukorbetegségük lesz.

„A mai gazdasági helyzetben mindenki elveszítheti az állását – fejtette ki Kate Strully, a New York állambeli Albany Egyetem szociológusa. – Tisztában kell lennünk azzal, hogy ez milyen hatást gyakorol az egészségre, és meg kell próbálnunk enyhíteni a károkat”.

Korábbi tanulmányok kimutatták, hogy a nem teljesen egészséges emberek hamarabb veszítik el állásukat, mint egészséges társaik. Strully most azt vizsgálta meg több, 1999 és 2003 között – tehát még a mostani recesszió előtt – készült amerikai felmérés alapján, hogy fordított esetben, az állás elvesztése befolyásolja-e az egészségi állapotot. Arra az eredményre jutott, hogy annál, aki önhibáján kívül lett munkanélküli, ötvennégy százalékkal nagyobb eséllyel következik be az egészségi állapot hanyatlása – olvasható a Die Welt című német lap internetes kiadásában.

Azoknak a munkavállalóknak, akik előtte makkegészségesnek érezték magukat, a hirtelen munkanélküliséggel több mint nyolcvan százalékkal nőtt az esélyük arra, hogy különböző panaszaik jelentkeznek, például magas vérnyomás, szívprobléma és cukorbetegség – írta Strully a Demography című szaklapban.

A kutatás kimutatta, hogy a lakosság egészsége nem csak az egészségügyi ellátástól függ, hanem a munkapiac szerkezetétől és a gazdaság állapotától is. A szociológus konkrét javaslatokat vezetett le az eredményekből. „Aki elveszíti állását, jobb, ha tisztában van annak lehetséges egészségi következményeivel – hangsúlyozta. – Fontos, hogy közvetlenül a veszteség után fokozottan vigyázzunk magunkra, például stresszkezeléssel, egészséges táplálkozással és elegendő mozgással”.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/allas-elvesztese-betegseg