Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Allergia ellen ki a természetbe!

Túl keveset találkoznak a gyerekek a természeti környezettel, ez vezethet az allergiás és asztmás esetek számának emelkedéséhez, vélik finn kutatók.

Az amerikai tudományos akadémia folyóirata, a PNAS legfrissebb számában közzétett tanulmány szerzői szerint városi környezetben kevesebb található azokból a baktériumokból, amelyek hasznosak az emberi egészség fenntartásában is.

„A természeti környezet mikrobiotája hasznosabb számunkra” – foglalta össze Ilkka Hanski, a Helsinki Egyetem kutatója megállapításuk lényegét. A mikrobiota a körülöttünk élő mikroorganizmusok összességét jelenti.

Tanulmányukhoz a kutatók 118 finn tinédzser bőréről gyűjtöttek mintákat, és elemezték a bennük található baktériumokat. Úgy találták, hogy a vidéken – mezőgazdasági terület vagy erdő közelében – élő fiatalok bőrén a baktériumok változatosabb összetételben voltak jelen, ugyanakkor ők voltak azok, akik kisebb érzékenységet mutattak az allergénekkel szemben.

A kutatók azt is vizsgálták, hogy milyen baktériumfajok voltak a mikroorganizmusok között, és arra jutottak, hogy a városban élő fiataloknál sokszor hiányoztak az immunrendszer számára hasznos mikrobák.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/allergia-termeszet-mikrobiota