Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Kismamák és az influenzaoltás

Egy friss tanulmány szerint a legtöbb orvos nem javasolja várandós betegeinek az influenza elleni védőoltás beadatását, pedig nekik, ha elkapják a betegséget, jellemzően sokkal több szövődménnyel és komplikációval kell számolniuk.

A vizsgálat arra is rámutatott, hogy számos kismama maga sem bízik a vakcina hatékonyságában és hajlamosak alulbecsülni azt a kockázatot, melyet egy esetlegesen elkapott influenza jelenthet mind rájuk, mind a magzatukra nézve. Amint azt a kutatást végző Marie Tarrant, a Hong Kong Egyetem munkatársa kifejtette, az egészségügyi szakemberek nem hívják fel a várandós anyák figyelmét az influenza elleni védőoltásra, sőt nem is teszik számukra elérhetővé azt, mindezzel pedig azt a hamis üzenetet közvetítik, hogy ennek az oltásnak nincs is igazán jelentősége, holott, ha egy gyermeket váró nő elkapja az influenzát, ötször nagyobb valószínűséggel lesz szüksége kórházi ápolásra, mint egy átlagembernek. A Vaccine című lapban megjelent beszámolóból az is kiderül, hogy az influenza elleni védőoltás nem csupán az anyát, de magzatát is megvédi a betegségtől egészen annak hat hónapos koráig, éppen ezért a WHO nemrégiben a terhes nőket jelölte meg a védőoltás legfontosabb célcsoportjaként, és az Egyesült Államok Betegség Ellenőrzési és Megelőzési Központja is kifejezetten azt javasolja, hogy minden kismama oltassa be magát az influenzaszezon idején.

A kutatás során Tarrant és munkatársa, Carol Yuet Sheung Yuen 45 korábbi tanulmányt néztek át, melyekben amerikai, kanadai, ausztráliai, Hong Kong-i, indiai, törökországi és különböző európai országokból származó nők adatait nézték át, és ezek alapján szűrték le azt a megállapításukat, miszerint a várandós nőknek kevesebb, mint 60 százaléka részesült influenza elleni védőoltásban. Azok közül, akik beoltatták magukat, legtöbbjüknek orvosuk javasolta, hogy tegyenek így, bár sok esetben előfordult, hogy kifejezetten az orvos volt az, aki lebeszélte őket az oltásról. Sok kismamát a védőoltások higanytartalma aggaszt, mivel attól félnek, ez árthat a magzatuknak, pedig a higany mértéke a vakcinában igen alacsony, és egyáltalán nem káros, sőt, ha valaki kéri, kismamák részére kifejezetten higanymentes változat is beadható.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/influenzaoltas-kismama