Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Koronavírus - A megelőzésben is segíthet majd a magyar készítmény

Fogyókúrázóknak: Légkeveréses Halogén Főzőkészülék

A koronavírus-fertőzés megelőzésében is segíthet majd az állatokon már tesztelt magyar készítmény - mondta Kacskovics Imre immunológus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) természettudományi karának dékánja.



A koronavírus elleni gyógyszer kifejlesztésére alakult magyar konzorcium vezetője a műsorban hangsúlyozta: a készítmény a befecskendezéstől számított néhány órán belül védetté teszi a szervezetet. Elmondta, egy fehérjetípusú gyógyszert fejlesztettek ki, amely az antitestekhez hasonlóan befedi a koronavírus tüskefehérjéit, ezáltal megakadályozva, hogy a vírus a sejtek receptorához kapcsolódjon, vagyis hogy megfertőzze a sejteket.

A kifejlesztett gyógyszerrel részben azonos molekulát pár évvel ezelőtt egy gyógyszercég vérnyomásgyógyszerként embereken már tesztelte, eszerint bizonyítottan nem okoz mellékhatásokat a hatóanyag. Ennek a szernek az újbóli tesztelése, alkalmazása koronavírus-járvány idején azzal a reménnyel éltet, hogy hasonlóan biztonságos lesz a koronavírus ellen is - fogalmazott a kutató.

-----------------------------------------------------------------------------------------------

Ha komolyan veszed a tartós fogyást,

és a későbbiekben is egészségesen szeretnél főzni:

Légkeveréses Halogén Főzőkészülék

- Akár zsír vagy olaj nélkül is süthetsz benne

- Füst- és szagmentes

- Mikró helyett is jó, mindent tud, amit egy mikrohullámú sütő, sőt tehetsz bele alufóliát, vagy akár tepsit is

- Megőrzi az ételek vitamintartalmát a kíméletes halogén főzési eljárásnak köszönhetően.

- Megtapasztalhatod az ételek valódi ízét, a zárt rendszerben sosem érzett ízek jönnek elő..

 

MEGNÉZEM A LÉGKEVERÉSES HALOGÉN FŐZŐKÉSZÜLÉKET >> [0]

----------------------------------------------------------------------------------------------------

A Debreceni Egyetemmel közös munkában próbálják úgy alakítani a molekulát, hogy a gyógyszer vérnyomásra vonatkozó hatása megszűnjön, de vírus-megkötő képessége megmaradjon. Először minden hatóanyagot kémiailag elemeztek, majd sejttenyészeten, és később aranyhörcsögökön tesztelték a hatóanyagokat. Számos állatkísérletet kell még elvégezni, majd toxikológiai vizsgálatok következnek, ezután fordulhatnak a hatóságokhoz, hogy elkezdődjön a klinikai tesztelés fázisa.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/koronavirus_magyar_gyogyszerkutatas