2024. Március 28. csütörtök

Halálos méreg a levegőben

Az ózon mérgező gáz
1 . oldal
Az ózondús levegő csöppet sem tiszta és egészséges, ellenkezőleg: az ózon éppen a szennyezett atmoszférában keletkezik és súlyos méreg. A világszerte mind fenyegetőbb gondról részletes tájékoztatót közölt az Eurohealth szakfolyóirat.

„Az érintetlen természet, a kristálytiszta víz és az ózondús levegő kikapcsolódásuk záloga” – olvasható egy valóban csodaszép táj ismertetőjében, de tudnunk kell, hogy az ózondús légtér nem a hegyvidék áldásos és egészséges tulajdonsága, hanem erősen mérgező környezet.

ózon, levegő

Az igen oxidáló tulajdonságú gáz nem úgy árad valahonnan, mint a napsugár, hanem itt keletkezik a környezetünkben, nitrogén-oxidból és a szerves anyagokból. Ez a kémiai folyamat a napsugártól és a hőmérséklettől függ, ezért hamar kiderült, hogy az ózonnal összefüggésbe hozható halálozásban a hőmérséklet változásának van szerepe.

A tudomány már a 19. században foglalkozni kezdett az ózon kimutatásával, mérésével. Így derült ki, hogy a talaj közelében a levegő ózontartalma az utóbbi száz évben fokozatosan növekszik, aminek hátterében a légszennyeződés játszik alapvető szerepet. Nem könnyű megmondani, hogy korunk halálozási statisztikáinak alakulását milyen mértékben magyarázzák például a szulfátszennyezések, illetve az ózon.

Európai tudományos munkaterv foglalkozik a légszennyezés és az egészség összefüggésének kérdésével az EU 15 városában. Már egy évtizede kimutatták, hogy a városi emberek halálozásának gyakoriságával a levegő ózontartalmának növekedése szoros összefüggést mutat. Különösen az idős emberek, a tüdőbetegek, illetve a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedők vannak mind nagyobb veszélyben az ózonkoncentráció fokozódása esetén.

Bostonban dolgozó kutatók 48 amerikai városban vizsgálták a környezetben lévő ózon mennyiségét és az ott lakók halálozási adatait. Azt találták, hogy a levegő ózontartalmának növekedése egyértelműen növelte a halálozást, de ez különösen a fekete lakosság körében érvényesült, és bizonyos szívritmuszavarban szenvedők bizonyultak különösen érzékenynek erre a környezetszennyező hatásra.

A kutatók hangsúlyozzák, hogy mivel az ózon keletkezésében azok a levegőt szennyező termékek játszanak szerepet, melyek az autók kipufogógázaiban találhatók, ilyen szempontból is segítene a városi gépkocsi-közlekedés csökkentése.


Forrás: MTI
2009. 01. 12.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés