2024. Március 28. csütörtök
A női test akaratlanul is válogathat a spermiumok közt, egyes férfiak hímivarsejtjének lehetővé téve, míg másokénál akadályozva a teherbe ejtést – állapították meg ausztrál kutatók.

Sarah Robertson, az Adelaide-i Egyetem professzora szerint kutatási eredményei arra utalnak, hogy az ondó olyan jelzőmolekulákat tartalmaz, melyek úgy befolyásolják az immunválaszt a női testben, hogy az végül elfogadja a hímivarsejteket.

spermiumok

Előfordul azonban, hogy az – egyébként teljesen egészséges – spermium mégsem váltja ki ezt a változást, ezért a kutató azt feltételezi, hogy a női szervezet „válogatós” biológiai párjával kapcsolatban. A kutató vizsgálatai során az is kiderült, hogy a hímivarsejt kudarcának nagyobb volt a valószínűsége akkor, ha a megelőző három hónapban a nő teste nem találkozott az adott férfi ondójával.

Robertson szerint a női szervezet ellenőrzi a hímivarsejteket, hogy meggyőződjön a biológiai kompatibilitásról, mielőtt engedélyezné a megtermékenyülést. A kutató úgy véli, ez lehet a magyarázat arra, hogy látszólag teljesen egészséges pároknál nem sikerül a fogantatás.

A remények szerint a felfedezés eredményesebb termékenységi kezelések kidolgozásához és a vetélések megelőzéséhez vezet majd.


Forrás: MTI
2010. 06. 24.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés