2024. Március 29. péntek

Fogyókúrázóknak: Légkeveréses Halogén Főzőkészülék

A stroke a fejlett országokban a harmadik leggyakoribb halálok a szívbetegségek és a rosszindulatú daganatok után. A betegek száma évről évre nő, Magyarországon évente 42 ezer ember kap stroke-ot, minden harmadik beteg azonnal, minden hatodik pedig egy hónapon belül meghal az agyi érkatasztrófa következtében.


Egyre többször lehet hallani, hogy valaki stroke-ot (szélütést) kapott, pedig kellő odafigyeléssel elkerülhető lenne az agyi érkatasztrófa. Leggyakrabban a cukorbetegség, a magas vérnyomás, a magas koleszterinszint, szívritmuszavar, illetve kardiovaszkuláris megbetegedések következtében károsodott artériák állnak a stroke hátterében. Ezek mellett a dohányzás és a fizikai inaktivitás is a rizikótényezők közé tartozik, a legnagyobb pedig azok fenyegetettsége, akiknél többféle kockázati tényező együttesen áll fenn. A stroke nem válogat, fiatalokat és időseket egyaránt érinthet – hívják fel a figyelmet a szakemberek a Stroke Világnap kapcsán.

Stroke 6 perc

A stroke kockázatát fokozó szív-érrendszeri betegségek közül a legfontosabb a pitvarfibrilláció, mely hazánkban mintegy 200 000 embert érint. Ez a ritmuszavar gyakran vezet trombusok keletkezéséhez, melyekből kis vérrögök szakadhatnak le és a vérárammal az agyi erekbe jutnak, és ott érelzáródáshoz vezethetnek. Ilyenkor az elzáródott érhez tartozó agyi terület nem kapja meg a működéséhez elengedhetetlenül szükséges mennyiségű vért és vele együtt az elegendő oxigént.

------------------------------------------------------HIRDETÉS-------------------------------------------

Légkeveréses Halogén Főzőkészülék:

38 800 Ft HELYETT 15 990 Ft!

Akár zsír vagy olaj nélkül is süthetünk benne. Füst- és szagmentes!

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A stroke tünetei a következők lehetnek:

• az arc, a kar vagy a láb általában egy oldalon hirtelen fellépő zsibbadása, gyengesége, érzéketlensége vagy bénulása;
• a száj hirtelen „félrehúzódása”, elferdülése;
• hirtelen kialakuló beszédértési nehézség, érthetetlenné váló beszéd, hangképzési zavar;
• hirtelen kialakuló, egy vagy kétoldali látászavar, féloldali vakság;
• hirtelen fellépő szédülés, egyensúlyzavar, járásbizonytalanság, eszméletvesztés;
• minden előzmény nélkül jelentkező erős fejfájás;
• zavartság, memóriazavar, az érzékelés, illetve a térbeli tájékozódás zavara.

A tünetek lehetnek átmenetiek vagy maradandók, együtt és külön-külön is előfordulhatnak. Gyors javulást mutathatnak, elmúlhatnak, majd visszatérhetnek, és végleges bénulássá súlyosbodhatnak. Már egyetlen tünet megléte is figyelmeztethet a stroke kialakulására!

Nagyon fontos, hogy már egyetlen tünet jelentkezése esetén is, azonnal hívjuk a Mentőszolgálatot, hisz a tünetek kezdete után 3 órával kezdett vérrögoldó kezeléssel a stroke kimenetele nagyban enyhíthető.

A befolyásolható kockázati tényezők korai felismerése és megfelelő kezelése nagymértékben csökkenti a stroke kialakulásának valószínűségét.


Szerző: Vital

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés