2024. Március 28. csütörtök
A kezelés elnyomja a szervezet természetes védekezőképességét a bőrrák ellen – állítják a szakemberek.

A sugárterápia fontos eszköz bizonyos bőrdaganatok kezelésére, ám a legfrissebb eredmények szerint nem szabad nagyobb felületen használni. A daganatok belül ugyanis bizonyos sejtek ellenállnak, amivel arra „buzdítják” a többit, hogy csökkentsék le az immunreakciót. Az úgynevezett Langerhans-sejtek a sugárkezelés hatására legyengül az immunrendszer, mert a nyirokcsomók felé áramolva szabályozó T-sejtek termelődésére ösztönöz. Ez lehetővé teszi, hogy a ráksejtek túléljék a sugárkezelést, és aztán képesek maradjanak a szaporodásra – írják a New York-i Icahn Medical School munkatársai.

Korábbi eredmények szerint a kemoterápia és a sugárkezelés a csontvelőben termelődő fehérvérsejtek számának csökkentésével gyengíti az immunrendszert. „Amikor csak lehet, érdemes elkerülni a nagyobb bőrfelületek sugárkezelését” – olvasható a Nature Immunology című szaklapban. A cikket Laurence Zitvogel és Guido Kroemer jegyzi. Dr. Rod Sinclair, a Melbourne-i Egyetem szakértője azonban figyelmeztet, hogy „ne öntsük ki a gyereket a fürdővízzel”. „A sugárkezelés bevált módszer bizonyos bőrrákfajták, például a bazálsejtes változat ellen” – vélekedik az ausztrál orvos.


Forrás: Medipress
2015. 09. 16.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés