2024. Március 28. csütörtök
Minden egyes nap kétszer annyi magyar vár szervátültetésre a transzplantációs várólistákon, mint ahány szervátültetés történik egész évben. A donor- és szervhiány az egész világon súlyos probléma, Magyarországon azonban még nagyobb mértékű: az elmúlt években folyamatosan csökkent az agyhalottakból történő szervdonációk száma.

Jelenleg a várólistán lévő betegek számának növekedése meghaladja a rendelkezésre álló szervek számának növekedését, azaz egyre mélyül a különbség a kínálat és a kereslet között – mondta el Mihály Sándor, a Szervkoordinációs Iroda vezetője hétfőn a sajtó képviselőinek tartott tájékoztatón.

szervátültetés

Akadnak olyan területek az országban, ahonnan nem kerül beteg a várólistára, bizonyos megyékből évek óta nem érkezik donorjelentés. Az igen aktív kelet-magyarországi régió mellett jelentős elmaradás tapasztalható több Dunántúli megyében.

Magyarországon jelenleg az ún. feltételezett beleegyezés elve szerint járnak el a szervkivételnél, azaz ha valaki életében nem tiltakozott szervei, szövetei átültetése ellen, akkor azt végrehajthatják. A laikusok nincsenek tisztában ezzel a fogalommal, illetve az agyhalálra és szervdonációra vonatkozó szabályokkal – vélekedett Mihály Sándor. Hozzátette: az agyhalálhoz vezető esetek közel kétharmadában agyi érkatasztrófa áll a háttérben, egyharmadban pedig traumás agysérülés. A különbség vélhetően tovább fokozódik a csökkenő baleseti halálozások csökkenésének köszönhetően.

Mihály Sándor szerint a donorszám növelésére megoldást nyújthatna a koordinátori hálózat fejlesztése, vagyis donorkoordinátorok alkalmazása minden olyan kórházban, ahol donációs potenciál van.

A helyzet az élődonoros átültetéseknél (tüdő, máj és vese esetében) kicsivel kedvezőbb: az ilyen esetek száma évről évre nő, de európai összehasonlításban még mindig alacsony az arány – mondta el Szenohradszky Pál, a Transzplantációs Társaság elnöke.

Az egészségügyben észlelt információs hiányosságok kiküszöbölésére, az orvos és beteg közötti kommunikáció javítására alakult egyebek mellett az Érthetően Az Egészségért Alapítvány, melynek nagykövete az eredetileg orvos Várkonyi Andrea műsorvezető. Elmondása szerint az alapítvány azért csatlakozott a donációs szervezetek ismeretterjesztő  munkájához, hogy bemutassa a szervadományozás jelentőségét, valamint segítse a szervadományozással kapcsolatos félreértések tisztázását.

 


Forrás: MTI/Vital
2009. 11. 24.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés