2024. Március 28. csütörtök

A dán Politiken című napilap beszámolója szerint a helyi szanatóriumok közül sok attól sem riad vissza, hogy lakói igényeinek kielégítésére prostituáltakat hívjon.


A napilap egy, a Dán Ápolónők Szövetsége által készített felmérésre hivatkozik, amely szerint ez a szokás, ha bevettnek nem is mondható, de mindenképpen létezik. A tanulmányban olvasható egy a charlottenlundi idősek otthonában dolgozó nővér véleménye is, aki szerint: „az idősek ilyen irányú igényeit is ki kell tudnunk valakivel elégíttetni”.

szex sex nyugdíjas otthon prostituált

Annak eldöntése, hogy a szanatóriumokban és idősotthonokban dolgozóknak szabad-e segítséget nyújtani abban, hogy a bentlakók kapcsolatba kerülhessenek „szexmunkásokkal”, a helyi önkormányzatokra vár, amelyek többsége eddig még nem tárgyalt az ügyről. A kivétel Koppenhága, ahol a 2006-os prostitúcióellenes intézkedéssorozat óta tilos az ilyesféle szolgáltatás-közvetítés.

Judith Rosenkrantz szexológus szerint, aki korábban egy idősek otthonát is vezetett, most pedig egészségügyi dolgozók tanácsadójaként dolgozik, az idősek ilyen irányú igényeit bizony ki kell valahogyan elégíteni.

A legtöbb esetben demenciában szenvedő férfiakról van szó. „Ezek az idősek nem tudják megfelelően kezelni a szexualitásukat, és ha kielégítetlenek maradnak, akkor gyakran agresszívvé válnak, és esetenként megtámadják a személyzetet is.” – nyilatkozta a szakértő, majd hozzátette, hogy általában ilyenkor nem is magára az aktusra van szükség, hanem arra, hogy valaki segítsen nekik az önkielégítésben, vagy egészen egyszerűen megölelje őket, odabújjon hozzájuk.


Forrás: Medipress
2008. 02. 15.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés