2024. Március 28. csütörtök
Túl korán kezdik? -  Nagyon fontos a szülők szerepe -  Túl későn kezdeni sem jó -  Nevelje biztonságra!
A fiatalok viselkedését majd' minden korban és kultúrában az idősek rosszalló tekintete kíséri, különösen, ha a szexualitásról van szó. Ugyan a nyugati világban manapság ez a kérdéskör az egyéni szabadság hatókörébe, és így mindenkinek csak saját magára tartozik, a túl fiatal korban kezdett nemi életet szinte sehol sem támogatják, mivel az nem feltétlenül jár együtt a fiatalok kellő mértékű pszichés érettségével és a szexuális élet veszélyeire való felkészültséggel.

A 21. század tinédzserei számára a szexualitás elvileg nem számít tabutémának. A reklámok, magazinok és filmek lassan legtermészetesebb velejárójának számítanak a kibukkanó bájak és az egyértelmű szexuális célú utalások, pornográf tartalmakhoz pedig bárki hozzáférhet pár klikkelés után az interneten.

A virágnak megtiltani szexA szexuális szabadosság azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy a ma felnövő kamaszok számára problémamentes lenne a szexualitás, vagy többet tudnának a szex veszélyeiről. Sőt. A lassan mindent átható szexualitás legnagyobb veszélyét az jelenti, hogy a gyerekek egy része a filmekben vagy az interneten látottakból szerzi a szexre vonatkozó tudása többségét, köztük számos tévhittel és félinformációval. Egyes vélemények szerint ráadásul a mindent elárasztó fülledt erotika azt is eredményezi, hogy a fiatalok egyre korábban kezdenek el szexuális életet élni.

Túl korán kezdik?

Az első alkalom időpontjának jelentősége nem véletlen: ha a kamasz lélekben még nem érett a szexre, az komoly károkat okozhat. Erre világít rá egy 2007-es amerikai kutatás, mely szerint azok a tinik, akik túl korán, már 14 éves korukban kezdtek nemi élet élni, később nagyobb mértékben szembesültek szexuális úton terjedő betegségekkel, és többször fordult elő, hogy alkoholos vagy drogos befolyásoltság alatt kezdtek nemi aktusba. Emellett esetükben, főként a fiúk körében, nagyobb mértékben fordultak elő szexuális funkciózavarok, például az erekció fenntartásának vagy az orgazmus elérésének nehézsége.

Sokan a mindent átható szexualitást okolják a túl korán kezdett nemi élet miatt is. Egy 2006-os amerikai felmérés szerint nem csak a média (a magazinok és a tévé), de a a filmek és a popzene révén is közvetített „szexisség” igen meghatározó a kamaszkor kezdetén. A kutatás szerint azok a tinik, akik 12-14 éves korukban a legtöbbet szembesültek ilyen jellegű tartalmakkal, kamaszkoruk delén (14-16 éves korukra) több mint kétszer nagyobb eséllyel esnek túl az első szexuális élményeken, mint azon kortársaik, akik kevésbé vannak kitéve ilyen jellegű hatásoknak.

Nagyon fontos a szülők szerepe

A tinik ez irányú érdeklődése persze teljesen természetes, de a kutatást vezető Jane D. Brown szerint a legtöbb forrás (a szülők, az iskola), melyekhez a gyerekek fordulhatnának, általában szűkszavú. Teljesen érthető tehát, ha a kamaszok a legkönnyebben elérhető forráshoz, a médiához fordulnak.

Ugyan a kutatók szerint a média hatása és a korai szexualitás közötti ok-okozati viszony nem teljesen egyértelmű, az összefüggés mégis erős. Szerintük a szülők számára intő jel lehet, ha kiskamasz gyermekük fokozott érdeklődést mutat a nemiséggel telített tartalmak iránt. A megoldás kulcsa pedig a kommunikáció: Brown szerint fontos, hogy amint a gyerekek elkezdenek érdeklődni aziránt, hogy „mik is azok a testrészeik”, a szülők elkezdjenek velük beszélgetni a témáról. A kutató azt javasolja, hogy a szülők legyenek "kérdezhetőek", hogy gyerekeik inkább hozzájuk forduljanak kérdéseikkel.

Szerinte a szülőknek már korán és gyakran kell kifejezniük a szexualitással kapcsolatos értékeiket, és ha a kiskamaszok tudják, hogy szüleik nem támogatják a korai nemi életet, kevésbé is lesznek majd hajlamosak annak idő előtti művelésére.

Túl későn kezdeni sem jó

Érdekesség, hogy a Columbia Egyetem kutatói szerint a szüzesség elvesztésének nem csak túl korai, de túl kései időpontja (kb. 22 éves korban vagy még később) is okozhat ugyanolyan problémákat. A kutatók szerint az életkor és a problémák között nem lehet ok-okozati összefüggést kimutatni, inkább arról lehet szó, hogy azok, akik eleve gondokkal, pl. funkció- vagy testképzavarral, vagy az intimitástól való félelemmel küzdenek, próbálják kerülni és később kezdeni a szexuális életet. A kései kezdésnek is van tehát hátránya: szakemberek szerint azok a párok, akik későn, és kevés vagy szinte semennyi intim tapasztalattal vágnak bele a házasságba, sokkal nehezebben alakítanak ki kiegyensúlyozott és kielégítő szexuális életet.

A szexuális felvilágosítás jelentősége tehát hatalmas. Gina Ogden bostoni szexológus szerint a tiniket nem szabad tiltani a szextől, inkább arra kell őket ösztönözni, hogy értsék meg saját szexuális motivációikat, és tanulják meg, hogyan érhetnek el igazi intimitást (ami aztán képessé teszi őket arra, hogy szerető párkapcsolatot legyenek képesek kialakítani), és azt, hogyan élhetnek biztonságos nemi életet.


A cikk folytatódik - 1/2. oldal
1.  |  2.  |  következő ›utolsó »
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés