2024. Április 20. szombat
Probléma-orientáltság -  Könnyebben tanulnak -  Hátráltató tényezők -  Ami fontos a legtöbb résztvevőnek a felnőttképzések alatt:

Fogyókúrázóknak: Légkeveréses Halogén Főzőkészülék

A felnőttképzések világa teljesen más, mint egy főiskolai képzés vagy egy iskolarendszerű szakképzés. Azok, akik munka és család mellett ülnek vissza az iskolapadba, teljesen más motivációkkal és prioritásokkal vágnak bele egy tanfolyamba.


A TanfolyamOKJ.hu OKJ képzéseket és felnőttképzéseket közvetítő portál tanulni vágyó felnőttek körében végzett felmérése alapján pontosabb képet kaphatunk a felnőttkori tanulásról.

Probléma-orientáltság

Talán a legnagyobb különbség a felnőttképzésben és az iskolarendszerben tanulók között, hogy az előbbiek határozottabban tudják, mit akarnak. Ezek a célok többnyire a következők: ismeretek szélesítése, önmaguk megújítása, gazdasági, szakmai státuszuk megerősítése. Ennek érdekében a megkérdezettek döntő többsége olyan tanulási környezetet alakít ki, melyben aktívan és önállóan tud tanulni. Természetesen ehhez esetenként a szokások, attitűdök megváltoztatására is szükség lehet (pl. család melletti esti tanulás). A megkérdezett felnőttképzésben résztvevők 90%-ának fontos, hogy megtalálja a tanulás számára elérhető, közeli célját. Ha nem látják, hogy az adott felnőttképzéssel mit érhetnek el ténylegesen, akkor nem vesznek részt rajta.

-----------------------------------------------------------------------------------------------

Ha komolyan veszed a tartós fogyást,

és a későbbiekben is egészségesen szeretnél főzni:

Légkeveréses Halogén Főzőkészülék

- Akár zsír vagy olaj nélkül is süthetsz benne

- Füst- és szagmentes

- Mikró helyett is jó, mindent tud, amit egy mikrohullámú sütő, sőt tehetsz bele alufóliát, vagy akár tepsit is

- Megőrzi az ételek vitamintartalmát a kíméletes halogén főzési eljárásnak köszönhetően.

- Megtapasztalhatod az ételek valódi ízét, a zárt rendszerben sosem érzett ízek jönnek elő..

 

MEGNÉZEM A LÉGKEVERÉSES HALOGÉN FŐZŐKÉSZÜLÉKET >>

----------------------------------------------------------------------------------------------------

Könnyebben tanulnak

A válaszok alapján a felnőttképzésben részt vevők könnyebben tanulnak önállóan, általában sikerrel alkalmazzák azokat a tanulási módszereket is, amelyek beváltak a számukra. A meglévő élettapasztalatuk és motivációjuk felelősségtudattal párosul, ez számos előnnyel jár a gyermekkori tanuláshoz képest.

Hátráltató tényezők

A megkérdezettek többsége több szerepet is vállal az életben (szülő, családfenntartó), ezért ebből fakadóan kevesebb idő jut a tanulásra, nehezebb koncentrálni a tananyagra.

Ami fontos a legtöbb résztvevőnek a felnőttképzések alatt:

• kezeljék felnőttként, és ne old school iskolás módszerrel és stílussal oktassák a tanfolyam alatt

• gyakran kapjon visszacsatolást a tanulás eredményességéről

• a tanulmányi rend vegye figyelembe az életkörülményeit (azt, hogy tanulás mellett dolgozik, és hogy esetleg még családja is van)

• érezze jól magát a csoportban (ha nem érzi ott jól magát, akkor akár félbe is hagyhatja a tanulást)

Bár jelenleg hatalmas átalakításon megy át a felnőttképzés, a TanfolyamOKJ.hu adatai szerint továbbra is hatalmas az igény a rövidebb, rugalmasabb időbeosztású tanfolyamokra, melyekkel biztosítható az egész életen át tartó tanulás.


Forrás: Koczka PR
2021. 01. 28.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés