2024. Április 16. kedd

Egy francia tanulmány szerint a nők rendszeres teafogyasztással megóvhatják magukat az artériák elzáródását okozó plakkok kialakulásától, így csökkenthetik a szívbetegségek és az agyvérzés kialakulásának esélyeit.


Dr. Mahmoud Zureik és kollegái egy felmérés során megállapították, hogy azoknál az idős nőknél, akik naponta legalább három csésze teát fogyasztottak, ritkábban alakultak ki az artériák egészségét veszélyeztető plakkok.

tea, plakkok, agyvérzés

Dr. Zureik kutatócsoportja összesen 2613 férfi és 3984 nő carotis (agyi fő verőér) ultrahangfelvételeit vizsgálták meg. Az alanyok legtöbbje 70-es éveinek elején járt. A leletek áttekintése után a résztvevőkkel személyesen is elbeszélgettek a kutatók. Az interjúk során főleg az étkezési szokásaikra, kórtörténetükre és magánéletükre vonatkozó kérdéseket tettek fel.

Az eredmények szerint a teafogyasztás nők esetében több mint 10 százalékkal csökkenti a plakkok kialakulásának esélyeit. A teát nem fogyasztó nők 44 százalékánál találtak plakkokat az agyi főartériában, míg a napi három csészénél több teát fogyasztóknál ez a szám csupán 33,7 százalék volt. A férfiaknál ugyanakkor úgy tűnik, a teafogyasztás nincs hatással a plakk-képződésre. A kutatók számára egyelőre még nem világos, hogy miből adódik a két nem közti különbség ilyen téren.

A teljes kutatási anyag az 'Arteriosclerosis, Thrombosis, and Vascular Biology' című szaklap legújabb számában olvasható.


Forrás: Medipress

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés