2024. Március 29. péntek

A gonosz szellemektől a modern terápiákig

Az elmebetegségek gyógyításának története
2 . oldal

A középkori ördögűző módszereket csak azon "szerencsés" elmebetegek élték túl, akik börtönbe vagy szegényházba kerültek, de egyes becslések szerint így is több millióan haltak bele a lélek megmentésére tett kísérletekben. A középkori világrend hanyatlásával azonban más vélemények is teret kaptak, ami némi változást hozott az elmebetegségek kezelésében.

Az új magyarázatok már nem a természetfelettinek tulajdonították az elme zavarodottságát. Egy Johann Weyer nevű német orvos könyvében például azt írja, hogy a boszorkányok csupán boldogtalan emberek, kiknek elméje elborult, lelki egyensúlyukat pedig elveszítették.

Turistaút a tébolydába

Az ilyen és ehhez hasonló nézetek hatására az elmebetegekkel való bánásmód mintha változásnak indult volna a középkorhoz képest. Egyre inkább terjedt az az elgondolás, hogy a szerető gondoskodás és kezelés segít leginkább a betegek állapotán. Kezdetben, a XVI. században, azért hozták létre az első tébolydákat, hogy mindezt biztosítani tudják. A megfelelő ellátás azonban csakhamar háttérbe szorult, mivel ezeket a helyeket elözönlötték az elmebetegek. A túlzsúfolt tébolydák inkább börtönökhöz kezdtek hasonlítani, ahol a betegeket leláncolva tartották és rendkívül kegyetlenül bántak velük.

Az egyik leghíresebb ilyen jellegű intézmény a londoni Bethlehem kórház, a helyi kiejtés szerint a Bedlam volt. Valóságos körtúrákat szerveztek ide, hogy az előkelőségek mindössze egy pennyért megtekinthessék a leláncolt, rongyokba burkolódzott, állati szinten vegetáló őrülteket. Hasonló módon tették közszemlére a szerencsétleneket a bécsi Bolondok Tornyában is, külső folyosókon összezsúfolva őket, hogy a turisták kíváncsiságát kielégíthessék. A borzalmas körülmények mellett azonban sokszor a jó szándékkal, tudományos alapon kialakított kezelési módok sem voltak sokkal jobbak az ördögűzés borzalmainál. Úgy gondolták például, hogy az elmebetegek agya vérrel van elöntve, ezért az érmetszés lehet számukra a megoldás. Ezzel a módszerrel gyakran bizony meg is ölték a beteget

Le a láncokkal

A botrányos eszközök és módszerek használata egészen a XIX. századig mindennapos volt. Az első komolyabb reformokat a párizsi La Bicetre intézetben hajtották végre az 1700as évek végén. A betegeket megszabadították láncaiktól, celláikat napfényes szobákra cserélték, szabadon járhattak a kórház egész területén.

Ezalatt Angliában (ahol a szelídebb kezelések iránti érdeklődést minden bizonnyal előmozdította, hogy köztudottá vált, a király, III. György elmebetegsége) egy William Tuke nevű teanagykereskedő, szívén viselve az elmeháborodottak sorsát, egy vidéki birtokon menedékházat alapított számukra. Itt a betegek terápiájához pihenés, beszélgetés, imádkozás és fizikai munka tartozott.

Az emberséges bánásmód, vagy ahogy akkor nevezték a morális gyógymód, csakhamar elterjedt egész Európában, és az Egyesült Államokban is. A tengerentúlon pont az a Benjamin Rush lett egyik legelszántabb híve, aki nem sokkal korábban még az érmetszés módszerére esküdött. Az 1850es évekre Európában és az Egyesült Államokban rengeteg, a fenti elveket valló közkórházat létesítettek elmebetegek számára, a betegek közül pedig nagyon sokan felépültek az emberséges bánásmódnak köszönhetően.

Újabb megtorpanás

Az imádkozás és a fizikai munka azonban nem mindenkinek használt. A legjobb szándék ellenére nagyon sokan maradtak életük végéig a kórházak kezeltjei, így a XIX. századi intézmények zsúfoltság és elzártság terén lassanként kezdtek hasonlatossá válni a korábbi évszázadok állapotaihoz. A kormányok pénzügyi támogatása jelentősen csökkent, kevés volt az ápoló, a betegeket egyre ritkábban látta orvos. Az elmebetegeket megint egyfajta misztikum kezdte körbelengeni, a közvélemény úgy gondolt rájuk, mint furcsa és veszélyes emberekre.

Hideg fürdő és lobotómia

Miközben a betegeknek leginkább a kiközösítés élménye jutott, a XIX. század végén a tudósok egyre többet foglalkoztak a rendellenes pszichés megbetegedések okaival. Két ellentétes nézőpont bontakozott ki, mindkettő egészen az ókorig visszanyúló gyökerekkel. Az egyik tábor testi okokra vezette vissza ezeket a rendellenességeket, számos tünetcsoportot azonosítottak és felsorolták azok szervi okait. Rájöttek például, hogy a szifilisz okoz bizonyos viselkedésbeli változásokat, például nagyzási hóbortot, de a test általános bénulása is erre a fertőzésre vezethető vissza.

Az új felfedezések nyomán számos terápiás eljárást fejlesztettek ki, mint például a foghúzás, forró és hideg fürdő váltogatása, a beteg inzulinszintjének csökkentése vagy a lobotómia, az agy bizonyos idegrostjainak elvágása. A felsorolásból kitűnhet, hogy ezek az eljárások közel sem hozták meg a várt eredményt, a valóban hatékony gyógyszerek felfedezéséig úgy tűnt ismét zsákutcába került a fejlődés.

A patológiás működés lelki okait kutatók leginkább a hisztériával foglalkoztak és a hipnózis, mint terápia állt érdeklődésük középpontjában. Hozzájuk csatlakozott később Freud, aki később egészen új oldalról közelítette meg a lélek működési mechanizmusait.



« első‹ előző1.  |  2.  |  
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés