2024. Március 29. péntek
Átterjedés az emberre -  Járvány fenyeget? -  Ha Ázsiába utazunk
Alig csendesedett el a SARS okozta pánik, január végétől újabb járvány került a világ érdeklődésének középpontjába. A madárinfluenza már december közepe óta tizedeli Thaiföld, Kambodzsa, Kína és több ázsiai ország csirkeállományát, és ami még aggasztóbb, a betegségnek emberi áldozatai is vannak már.

A madárinfluenzát több mint száz évvel ezelőtt Olaszországban írták le először, és sokáig csak a szárnyasok betegsége volt. A kutatók azóta a kórokozó vírus mintegy 15-féle válfaját térképezték fel, de a veszélyes fertőzéseket mindig az ún. influenza A vírustörzs okozza. A betegség egyébként a madarakon az általunk is jól ismert influenzás tüneteket idézi elő, azaz bágyadtságot, levertséget, orrváladékozást, kipirosodott szemeket. A kórokozó vírusok jellemzője, hogy rendkívül változékonyak, és e változékonyság, azaz mutációra való képesség következtében alakulhattak ki már évekkel ezelőtt is halálos járványok az állatok körében. A mutáció, a genetikai változás következtében ugyanis a vírus új tulajdonságokat vesz fel, és így válik veszélyesebbé.

Madárinfluenza, sars

Átterjedés az emberre

Az első emberre átterjedt esetet csak néhány éve, 1997ben dokumentálták Hongkongban. Azóta azt is sikerült kideríteni, hogy az átterjedés hátterében minden valószínűség szerint az állhatott, hogy egy gazdaszervezetben a különböző Avírustörzsek egymás mellé kerülve kicserélték génállományuk egy részét. Az újonnan létrejött vírusaltípus ily módon alkalmassá vált arra, hogy embert és állatot egyformán fertőzzön. Az utóbbi hónapok súlyos, kórházi felvételt igénylő légzőszervi megbetegedéssel járó esetei is ilyen módosult genetikai állományú vírustípusnak köszönhetőek. A médiából tudhatjuk, hogy ezen esetek túlnyomó része sajnos kisgyermek volt, és közülük a legtöbben életüket vesztették.

Járvány fenyeget?

Pár hete nem kis pánikot keltett egy németországi hölgy, aki Ázsiából hazatérve a madárinfluenza tüneteit vélte magán felfedezni. Bár az orvosi vizsgálatok később kimutatták, hogy az eset vaklárma volt, mégis sokakban ott maradt a kétség és a félelem: új járvány fenyeget-e bennünket. Az aggodalmat egynémely orgánumok még növelik is, mikor a spanyolnátha visszatéréséről beszélnek. A szakemberek azt mondják, hogy jelenleg az influenza kizárólag a beteg madarakkal való érintkezés útján terjed át emberre, ugyanakkor elviekben fennáll annak veszélye, hogy újabb mutánsok létrejöttével a betegség emberről emberre is terjedhet. Ez utóbbi esetben már komoly okunk lenne az aggodalomra, különösen arra való tekintettel, hogy nincs hatékony oltás a mostani influenza ellen sem.

Ha Ázsiába utazunk

Fontos tehát leszögezni, hogy jelenleg a madárinfluenza nem terjed emberről emberre. Az átterjedés oka a fertőzött madár húsa, illetve az ürülékükből felszálló porral együtt lélegezhetjük be a vírust. Az influenzavírust a hő elpusztítja, ezért minden szárnyas eredetű ételt, a tojást is, alaposan meg kell sütni vagy főzni. Ugyanakkor a hideg körülmények között hosszú ideig, fagyasztott állapotban (fagyasztott húsban) pedig szinte korlátlan ideig képes életben maradni. Persze biztos, ami biztos, ha ázsiai országba utazunk, mondjunk le a szárnyas ételekről, kerüljük a csirkéket árusító piacokat és a farmokat. Gyakran és alaposan mossunk kezet szappannal vagy alkoholos kézfertőtlenítő oldattal, amely eltávolítja az esetleges fertőző anyagot.

Jelenleg egyébként nem javasolnak utazási korlátozásokat egyetlen madárinfluenzával fertőzött területre sem, de ez nem jelenti azt, hogy a szükséges óvintézkedéseket felesleges lenne megtenni.


2006. 09. 06.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés