2024. Március 28. csütörtök
Közismert, hogy a kamaszok gyakran szinte bármit megtennének annak érdekében, hogy társaik körében elismertek, népszerűek elegyenek. Az ilyen irányú törekvéseiknek azonban negatív hatásaik is lehetnek – állapították meg virginiai és washingtoni kutatók egy nemrég közzétett tanulmányban.

.Az amerikai tudósok egy éven át tartó vizsgálataik során 185 tizenhárom-tizennégy éves fiatal viselkedését kísérték figyelemmel. Értékelték a csoporton belüli népszerűségüket, a tinik biztonságérzetét, a szoros barátság kialakítására való készségüket, a szülőkkel való kapcsolatukat, alkohol- és drogfogyasztási szokásaikat, és kisebb-nagyobb bûncselekmények végrehajtására vonatkozó hajlandóságukat.

Kamaszkor

A tapasztalatok szerint a nagyobb népszerűségnek örvendő ifjak sok vonatkozásban jobban alkalmazkodnak, kiegyensúlyozottabb a viszonyuk szüleikkel és más társas kapcsolataikban is sikeresebbek, mint kevésbé népszerű társaik. A népszerűség átka azonban az, hogy körükben gyakoribb a droghasználat és a bűnözés is.

Mindez nem meglepő – állítja Joseph P. Allen professzor, a kutatás vezetője – hiszen a népszerű kamaszok részben azért azok, mert gondosan ügyelnek arra, hogy alkalmazkodjanak kortárs csoportjaik normáihoz. Ahogy ezek a normák a devianciát akármilyen kis mértékben is, de támogatják, a népszerű kamaszok erre is fogékonyabbak. Nem kell azonban komoly bűncselekményekre gondolnunk, a népszerű fiatalok a vagányság látszatát általában kisebb bolti lopásokkal, rongálásokkal kívánják fenntartani; a súlyosabb esetek valójában inkább a népszerűtlen fiatalokhoz köthetők.


Forrás: informed
2005. 07. 15.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés