2024. Április 20. szombat
Gorilláktól indult ki a HIV-vírus egy új törzse, melyet egy kameruni nő esetében mutattak ki francia szakemberek. A nő egy másik embertől kapta el a vírust, nem közvetlenül az állatoktól. A felismerés azt jelzi, hogy az újonnan felfedezett gorillavírus már az emberek közt terjed.

A 62 éves nőnél még 2004-ben találták meg a vírust, nem sokkal azután, hogy Kamerunból Párizsba költözött. A nő jól van, az AIDS-betegség tüneteit nem mutatja. A vírus genetikai elemzéséből kiderült, hogy egyetlen, korábban szekvenált HIV-vírussal sem egyezik meg felépítése, végül egy 2006-ban felfedezett gorilla simian immunhiányvírussal (SIV) vetették össze.

HIV, vírus, vírustörzs

„A vírus szoros rokonságot mutat a gorillák simian immunhiány vírusával és semmi bizonyíték nem utal arra, hogy más HIV-1 vonalakkal vagy a csimpánzok SIV-vírusával rekombinálódna” – írta Jean-Christophe Plantier, a Rouen-i Egyetem munkatársa a Nature Medicine szakfolyóiratban.

Az AIDS-betegség vírusát – amely eddig mintegy 33 millió embert fertőzött meg világszerte, további 25 millió halálát okozta – a csimpánzokhoz vezették vissza korábban a tudósok. Úgy vélik, először az ember legközelebbi élő genetikai rokonára, a csimpánzra, majd a rá vadászó, tetemét feldolgozó emberekre jutott át a vírus.

”Az új HIV-1 ág felfedezése rávilágít arra, hogy folyamatosan nyomon kell követni az új HIV-változatok felbukkanását, különösen Közép-Nyugat-Afrikában, ahonnan az összes létező HIV-1 csoport származik” – hangsúlyozták a francia kutatók.

A nő maga nem került kapcsolatba gorillákkal, de elmondta, hogy több szexpartnere volt, miután meghalt a férje. Annyit tudott felidézni, hogy egyszer gyengélkedett. Amikor az emberek frissen fertőződnek meg a HIV-vírussal, gyakran előfordul láz és enyhébb betegség, ám ritkán tudják, mi okozza. Általában később állapítják meg az okot, amikor a vírus más károsította az immunrendszert.

A HIV-vírus által kiváltott AIDS-betegség jelenleg még nem gyógyítható, de gyógyszerekkel kontroll alatt tartható.


Forrás: MTI
2009. 08. 03.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés