2025. Augusztus 18. hétfő
Elkezdődhet a Siófoki Kórház-Rendelőintézethez tartozó orvos és nővérszálló felújítása is, a kormány összesen egymilliárd forint értékű fejlesztés megvalósításáról döntött, amelynek legfontosabb célja a szakdolgozók életkörülményeinek javítása és a lakhatási körülmények komfortosabbá tétele
Azt írták: a fejlesztésnek köszönhetőn harminc kolléga kényelmes, korszerű lakókörnyezetben történő elszállásolása válik lehetővé. A beruházás keretében megújul 1440 négyzetméternyi terület, az épület teljes hőszigetelése, az összes nyílászáró, a beléptető rendszer, a teljes épületgépészeti rendszer, a napelemes rendszer és a teljes világítási hálózat is. A történelmi léptékű béremelések mellett - hiszen míg 2010-ben a szakdolgozói átlag bruttó bér 170 ezer forint volt, ez mára közelít a 800 ezer forinthoz -, a lakhatási lehetőségek javításával is megbecsülik az egészségügyben dolgozók munkáját – emelték ki. Jelezték: az elmúlt években országosan 13 kórház 15 helyszínén, több mint 30 ezer négyzetméteren, összesen 1504, a mai kor követelményeinek megfelelő szálláshelyet alakítottak ki összesen 13 milliárd forint értékben. Ennek része a siófoki nővérszálló fejlesztése is, így 2019 óta a Pest Megyei Flór Ferenc Kórház, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet, a Soproni Gyógyközpont, a Pásztói Margit Kórház, a Fejér Vármegyei Szent György Egyetem Oktató Kórház, a Veszprém Vármegyei Csolnoky Kórház, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet, a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház és a Heves Vármegyei Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet egészségügyi szakdolgozói is már a mai kor követelményeinek megfelelő szálláshelyen pihenhetnek. Folytatjuk a magyar egészségügy fejlesztését – áll a közleményben.
Forrás: MTI
2025. 08. 17.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés