2024. Március 28. csütörtök
Minden szülő tapasztalatból tudja, hogy a gyerekek megnehezíthetik a házasélet örömeinek élvezését, és kissé durván fogalmazva időnként egyszerűen csak "láb alatt" vannak. Egy kutatás most fényt derített arra, hogy milyen mértékben sínyli meg a házasság a gyermekvállalást.

Amerikai kutatók 218 pár életét tanulmányozták nyolc éven át. A párok 90%-a arról számolt be, hogy az első gyerek megszületése után csökkent a házastársi élettel való elégedettségük. Idővel a gyermektelen házaspároknál is kevesebb a házastársi öröm, de a gyermek megjelenése felgyorsíthatja a visszaesés folyamatát, különösen közvetlenül a születés utáni időszakban – mondta el Scott Stanley, a Denver Egyetem pszichológusprofesszora a kutatás eredményéről.

házasság, gyerekek, gyerek, gyermek

Egy másik, 2006-ban elvégzett, tizenháromezer emberre kiterjedt felmérés szerint a szülők általában lehangoltabbak és csüggedtebbek, mint a gyermektelen párok. A tudósok a jelenséget részben azzal is magyarázzák, hogy a mostani szülők kevesebb segítséget kapnak a házi teendők elvégzéséhez, mint a korábbi nemzedékek tagjai.

Az új, most közzétett tanulmány szerint a házasság előtt együtt élő párok több problémáról számoltak be az első gyermek megszületése után, mint azok a szülők, akik a házasság előtt külön éltek. Akadt azonban néhány olyan házaspár is, amely tagjai szilárdabbnak érezték a kapcsolatukat azt követően, hogy kibővült a család. Kiderült róluk, hogy nagy valószínűséggel ők hosszabb ideig házasok is maradnak, és jellemző rájuk, hogy az átlagnál magasabb a jövedelmük.

„Azért nem mindent tesznek tönkre a gyerekek” – próbált vigaszt nyújtani Scott Stanley. Elvégre az életben különböző örömök léteznek, és bár a házastársi együttlét az élet egy bizonyos szakaszában némileg megfakulhat, pótolhatja a családi boldogság és a család meglétéből fakadó elégedettség. „Mi több, ez a fajta boldogság igen erős és kedvező kisugárzású tud lenni” – nyilatkozta a LiveScience internetes oldalon.


Forrás: MTI

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés