Az aarhus-i egyetemi kórház kutatói több mint 21 ezer, 1981 és 1997 között történt öngyilkossági esetet áttanulmányozva arra a felismerésre jutottak, hogy az öngyilkosságot elkövetők 2,32%-a epilepsziás volt, miközben az átlagnépességből választott 400 ezer fős mintában a betegség aránya mindössze 0,74% volt. A kutatók még az olyan tényezők, mint a mentális betegségek, munka, jövedelem és családi státusz figyelembe vétele után is kétszer hajlamosabbnak találták az epilepsziásokat az öngyilkosságra.

Azoknál, akiknél a kutatást megelőző fél évben diagnosztizáltak epilepsziát, ötször nagyobb volt az öngyilkosság esélye, csakúgy, mint azoknál, akik valamilyen pszichiátriai betegségben is szenvednek: esetükben az arány 14-szer nagyobb, mint az átlag népesség körében. Érdekesség, hogy míg az egészségesek körében a kor előrehaladtával az öngyilkosságra való hajlam nő, az epilepsziások esetében ez fordított: idős korra csökken.

Dr. Jakob Christensen, a felmérésben résztvevő egyik kutató szerint a krónikus betegségek, mit pl. az epilepszia, számos olyan tényezővel járnak, melyek az érintettek életminőségét jelentősen rontják, különösen a betegség diagnosztizálását követő időszakban. Az epilepszia az élet fontos területeit érinti: a betegséggel járó rohamok kellemetlen és megbélyegző élményt jelentenek, korlátozzák a munkalehetőségeket, és sokan jogosítványukat is elvesztik. A gyógyszerszedés csökkenti a nemzőképességet, és veleszületett betegségeket okozhat a beteg újszülött gyermekénél. Utóbbi magyarázatot adhat arra is, hogy miért magasabb az öngyilkosságot elkövetők aránya a nők között.

Az epilepszia nem ritka betegség, a népesség 1%-át is érintheti, de megfelelő kezeléssel a betegek akár 70%-a is rohammentessé tehető, ami az életminőség javításával végső soron az öngyilkosság esélyét is csökkenti.